Létrehozva: 2020.03.10.

Nem Jennifer Anistonnal jött össze: titokzatos barna nővel kapták le Brad Pittet

Sírhatnak a rajongók, mert úgy tűnik, nem hallgattattak meg az imáik.

A rajongók abban reménykedtek, hogy két kedvencük, Jennifer Aniston és Brad Pitt ismét egymásra talált. Az idei díjátadókon ugyanis valóban úgy tűnt, ismét több van közöttük, mint barátság.

Fotó: AFP

Most azonban úgy tűnik, darabokra törhet a rajongók álma, ugyanis az 56 éves színészt egy másik, barna hajú nővel kapták lencsevégre. A Volt egyszer egy... Hollywood sztárja szombaton részt vett a Thundercat Los Angeles-i koncertjén. Viszont nem egykori feleségét vitte magával, hanem az ismeretlen nőt...

A szemtanúk szerint egy percre sem tágítottak egymás mellől, de az igaz, hogy nagy romantikus gesztusokat sem tettek és nem is csókolóztak.

Angelina Jolie-val való szakítása után rengeteg mindenkivel össze akarták már boronálni a színészt. Legutóbb a Golden Globe-ra egyedül érkezett, ami szintén sok találgatásra adott okot, de Pitt egyszerű magyarázatot adott.

„Az anyukámat szerettem volna elhozni, de nem tudtam. Akárkivel is jelenek meg, rögtön arról kezdenek el cikkezni, hogy járunk. És ez roppant kínos lett volna” – mondta.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy az aggodalom Szilágyi Áron drámai sérülése miatt

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

vg.hu

Nehéz éjszakájuk volt az ukránoknak - erőműveket támadtak az oroszok

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Baleset érte az Ázsia Expressz stábját a Fülöp-szigeteken

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Pintér Tibor szerelmi vallomása: „El sem tudnám képzelni nélküle az életemet”

LOVE

Opitz Barbi elszólta magát, újra rátalált a szerelem

LOVE

Kiderült az igazság Varga Miklós Joe és menyasszonya kapcsolatáról

LOVE

„A férfi kicsit jobban megmozdított...” – máris lecserélné a férjét a TV2 bombázója?

LOVE

Hatalmas a boldogság: így táncolt szerelmével Tóth Gabi

LOVE

„Puszi, szerelem, sírás, minden...” — így búcsúzott szerelme Zámbó Krisztiántól