Létrehozva: 2017.06.02.

Nem titok többé: Hatalmas változás az ismert magyar tévés magánéletében

A gyönyörû mûsorvezetõ bimbózó párkapcsolatáról vallott!

Rácáfol a tévhitekre Vámos Erika! A TV2 csinos sztárja ugyanis közel két hónapja él működő távkapcsolatban a nála kilenc évvel idősebb kedvesével.

 „Százharminc kilométer választ el minket egymástól! Ritkán tudunk találkozni, de ez nem megy a kapcsolatunk rovására! Azt azért nem tagadom, hogy néha akadnak nehézségeink, de hamar átlendülünk a problémákon."

A párom egy rendkívül megértő ember, mindent meg tudunk beszélni egymással. Jól működik a kapcsolatunk

– mesélte a  %RIPOST%-nak a Több mint TestÕr egyik házigazdája, aki azt is elmondta, új párjával nagyon boldogok együtt, olyannyira, hogy az összeköltözésről is beszélgettek már.

Mint mindig, Erika most is határozott volt, és kész tények elé állította szerelmét.

Elmondtam neki, hogy nem akarok Nagykovácsin kívül élni, és azt is, hogy ebben a témában nem vagyok hajlandó egyetlen egy kapcsolat érdekében sem kompromisszumot kötni.

"Majd meglátjuk, miként alakul a jövő. Nem kizárt, hogy a szerelmem egyszer felköltözik hozzám.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kigyulladt pályával és nagy szenvedésekkel tért vissza az F1 Kínai Nagydíj

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

ripost.hu

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elkezdték gyéríteni a szúnyogokat: itt már biztosan kevesebb a vérszívó!

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó