Létrehozva: 2019.12.23.

Orvosi engedéllyel utaztak Amerikába Nyertes Zsuzsa szülei

Rendhagyó karácsonyra készül idén Nyertes Zsuzsa! A színésznő szülei ugyanis úgy döntöttek, hogy az idei ünnepet kisebbik lányuknál töltik Amerikában. Zsuzsa eleinte nagyon izgult, ám a szükséges előkészületek után nyugodt szívvel engedte el a szüleit a megterhelő utazásra.

Amerikában töltik a karácsonyt Nyertes Zsuzsa szülei! A népszerű színésznő nehéz szívvel engedte el az idős házaspárt a tengerentúlra, hiszen az elmúlt években több egészségügyi problémával is meg kellett küzdeniük.

Zsuzsa édesanyjának gerincproblémája volt, amit műteni kellett, korábban pedig az édesapja egészsége rendetlenkedett.

Fotó: Zih Zsolt / MTVA

A házaspár azonban a családi gondoskodásnak hála új erőre kapott, és úgy döntöttek, idén karácsonykor meglátogatják középső lányukat Amerikában. Zsuzsa egyik szeme sír, míg a másik nevet, hiszen nehéz szívvel engedte el ilyen hosszú útra a 80 éves anyukáját és 87 éves édesapját, ugyanakkor örül, hogy ennyire jó állapotban vannak.

„Egy ilyen hosszú repülőút egy fiatal szervezet számára is megterhelő, nemhogy két idős embernek. Az utazás előtt természetesen ki kellett kérniük az orvosok véleményét, ám, hála az égnek, jóváhagyást kaptak az utazásra. Az utazási biztosítás persze hatalmas összegre rúgott, hiszen idős emberek lévén a légitársaság megkövetelte ezt, de a lényeg, hogy szerencsésen megérkeztek” – mondta el a Ripost-nak a színésznő, aki azt is elárulta, miért volt fontos a szülei számára, hogy Amerikában ünnepelhessenek.

A részleteket olvasd el a Ripost napilap hétfői számában!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó