Létrehozva: 2015.05.20.

Ötgyerekes apa lett Szellő István!

Mát öt gyerek tekintheti apjának az RTL Klub híradósát, ha a most kipattant szerelmi ügye tartósnak bizonyul és összeköltözik színésznõ szerelmével.

Nyílvánvaló, hogy a nap híre az RTL Klub híradósának és a Barátok közt sztárjának bimbózó szerelme, akiket a Blikkben megjelent olvasóriporteri fotó leplezett le. Szellő István és Gubík Ági ugyan igyekeztek titokban tartani románcukat, azonban saját magukat buktatták le azzal, hogy romantikus hosszúhétvégére utaztak Isztambulba.

A két képernyős tehát nem titkolhatja tovább románcát, így pedig csinos kis patchwork családot alkotnak, hiszen Szellőnek az első házasságából született két fia, Ádám és András, majd - bár szakított későbbi szerelmével, a félig szír származású Naim Renátával - kiderült, hogy kapcsolatuk gyümölcseként megszületett Alen és Manna. Az ikreket Szellő közösen neveli a keresztszülőkkel, miután az édesanya hosszú betegség után 2013-ban elhunyt. Az új szerelemmel pedig egy újabb kissrác is belépett az életébe, hiszen a Barátok közt színésznője  egy 13 éves fiú édesanyja, akit történetesen szintén Ádámnak hívnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó