Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2021.03.16.

Radics Gigi a kislányáról vallott: Bella mindenben prioritást élvez

Az énekesnő gőzerővel készül A Dal 2021 döntőjére, de mindezt úgy, hogy az ne menjen a kislányával töltött idő rovására.

Szerző e.j.

Minden erejével A Dal 2021-es fináléjára készül Radics Gigi. A szülési szabadságból a bájos énekesnőnek a Duna Televízió dalválasztójába vezetett az útja, ahol a zsűri és a nézők a legjobb nyolc magyar dal közé juttatták Egy vagy velem című dalát.

„A műsorban való szereplés méltó visszatérés számomra a gyermekem születése után. Bella minden időmet és gondolatomat lefoglalja, nagyon élvezem az anyaságot. Viszont az is jó érzés, hogy szombaton ott állhatok a döntőben. Ez pont az a cél, amire vágytam!” – mondta a Metropolnak Gigi.

Radics Gigi csaknem mindent elért, amire vágyott.
Fotó: Facebook/Radics Gigi

A gyakorlás mellett az énekesnő mindennapjait gyönyörű kislánya aranyozza be, sőt ha teheti, a mindenhova magával viszi a kicsit a büszke édesanya.

„Természetesen Bella mindenben prioritást élvez. Ahova lehet, mindig viszem magammal, a pandémiás helyzet miatt azonban A Dal stúdiójába nem kísért még el. Aggódó édesanya vagyok, ezért nem szívesen hagyom magára a kicsit, jóllehet, tudom, hogy otthon, édesanyámmal teljes biztonságban van. Amikor a stúdióban vagyok, általában fél óránként felhívom anyut, hogy ugye minden rendben Bellával? Mindig megnyugtat, hogy igen, ráadásul Bella nagyon szeret a nagyszüleivel lenni. Munka után pedig rohanok haza hozzá, és képes vagyok órákig gyönyörködni benne” – árulta el a boldog édesanya.

Gigi egy kicsit a kulisszatitkokba is beavatta A Dal 2021 nézőit a szombat esti döntő előtt.

„Ezúttal egy nagyon letisztult, nőies ruhát viselek majd szombaton, ami igazán illik az Egy vagy velem című dalomhoz. A produkciót akusztikus formában adom elő, mert abban több lehetőséget érzek, és a döntőben úgy szeretném előadni a dalt, ahogy eddig még sosem hallhatták a nézők!”

origo.hu

Gulácsi Péter mindent elveszített

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

life.hu

Megnősült Jon Bon Jovi fia: az esküvőt Las Vegasban tartották

mandiner.hu

„Micsoda képmutatás", „Németország elviselhetetlen" – a németek harcba szálltak Magyarországért

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

hirtv.hu

Nógrádi György figyelmeztetése a háborús pszichózis kapcsán + videó

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LOVE

"Szeretjük egymást, de idegenekkel szexelünk"

LOVE

Dallos Bogi megmutatta kisfia cuki arcát: „Gyönyörű szeme van a kishercegnek” - Fotó

LOVE

Love Story: 13 éve házasodott össze Katalin hercegné és Vilmos herceg – galéria

LOVE

Tallós Rita: Harcos ember vagyok!

LOVE

„Mink mostanában így” - Vele osztja meg az ágyát Kárpáti Rebeka