Létrehozva: 2019.11.12.

Rátalált a szerelem Molnár Anikóra: foglalt férfi csavarta el a fejét

Ismeretségük kezdetén még mindketten párkapcsolatban éltek, ezért nem is engedtek a vágyaiknak.

Tizenöt évvel A Nagy Ő párkereső műsor után, a 44 éves Molnár Anikó révbe ért, de 49 esztendős szerelme is megszenvedett a boldogságukért.

„Akkor döntött, hogy nem enged el, amikor már lemondtam róla” – vázolta a realitysztárból lett sminktetováló, aki több éve ismeri szíve választottját.

Fotó: Instagram

„Rendőrautó állt meg a szomszédnál, majd egy magas, helyes férfi szállt ki belőle. Helyszínelni kezdett, és mivel sejtettem, hogy betörés történhetett, kimentem, hogy felajánljam a térfigyelőm felvételét, de már a köszönésnél éreztem, van köztünk valami. Akkor még párkapcsolatban éltem, egyértelmű jelzést adni nem akartam, de ő sem lépett. Sejtettem, hogy foglalt, ami utólag be is igazolódott – emlékezett Anikó a Blikknek.

„Ahogy telt-múlt az idő, azon vettem észre magam, hogy mindig az eszemben jár, és boldogan köszöntem rá, amikor egy év múlva összefutottunk egy konditeremben. Visszamosolygott, de nem közeledett. Próbáltam nem gondolni rá, ami persze, nem sikerült. Megint eltelt egy év, és névnapi üzenetet küldött a közösségi oldalamra. Rögtön tudtam, ki az, és remegő gyomorral válaszoltam. Levelezni és közeledni kezdtünk, majd mind a ketten lebuktunk, mert már a partnerünk előtt sem tudtuk leplezni, hogy mit érzünk – ismerte el az egykori Nagy Ő sóhajtva.

„Évekig tartó nehéz időszak következett, mindkettőnknek sok konfliktusa volt. Előbb én döntöttem, hogy kilépek a kapcsolatomból. Sodródó típus vagyok, érzelmekért elvből nem harcolok, de az a nő sem vagyok, aki beletörődve bemagyarázza magának, hogy „jól van ez így, végül is jó ember, és még az állataimat is szereti”, ami nálam valóban fontos szempont. Miután szakítottam, nyitottabbá és befogadóbbá váltam, de a feszültségek ezzel nem múltak el. Eljött a pont, amikor elegem lett a tépelődéséből. Majdnem belehaltam, de elengedtem és megértette, ennyi idősen én már nem akarok bujkálni. Nekem társra van szükségem, és végül mellettem, mellettünk döntött – tette hozzá Anikó.

A szerelmesek időközben az együttélés próbáját is kiállták.

„Egy hétre elrepültünk az egyiptomi nyárba, mert tudni akartuk, nem megyünk-e egymás agyára, ha huzamosabb ideig, megszakítás nélkül egy légtérben tartózkodunk, és nem vetődött fel probléma – mesélte Molnár Anikó, aki a nagy ő-jét a Nagy Ő sarm es-sejki helyszínére is elvitte. – Amikor 15 éve ott forgattunk, bosszankodtam, mert körülnézni nem volt időm. Szívesen gondolok vissza arra a műsorra, de a tengerparti romantika az igazival az igazi”.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ütközés után ellenfele motorjával akart továbbmenni a megzavarodott versenyző - videó

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

metropol.hu

„Lenyűgöző látni” – Magyar válogatott focistáról áradozott ellenfélként a Bundesliga-edző

hirtv.hu

Szanyi Tibor: Hosszasan tudnék arról beszélni, hogy Magyar Pétert ki és miért „csinálta” fel + videó

life.hu

Nem a férjéhez fordul Katalin a nehéz időkben: másik férfi a legnagyobb támogatója

mandiner.hu

Giorgia Meloni: Ami Brüsszelben történik, az megdöbbenéssel tölt el bennünket

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 17.: a Halak döntést hoz, az Ikrek tisztáz egy félreértést

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Elszabadult a pokol egy utasokkal teli budapesti buszon, azonnal rendőrt hívtak

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Képek a nagy eseményről: Tóth Gabiéknál hatalmas a boldogság

LOVE

Nánási Pál közösségi oldalán vallott szerelmet Ördög Nórának

LOVE

Egymás karjában: Tóth Gabi érzéki fotóval tett szerelmi vallomást - Fotó

LOVE

Újabb csapás érte a királyi családot: II. Erzsébet kedvenc unokája szakított