Létrehozva: 2017.06.20.

Romantikus nyaraláson békül a sztárpár

Az egykori sportoló mindent megtesz, hogy a félrelépése után kiengesztelje az énekesnõt, ezért Párizsba vitte romantikázni.

Ugyan Alex Rodriguez tagadja, hogy régi szeretőjével megcsalta volna Jennifer Lopezt, a díva egyelőre nem hisz neki. De arra esélyt adott a visszavonult baseballsztárnak, hogy bizonyítsa szerelmét. Alex ezért egy romantikus nyaralásra vitte párját.

Jenniferék Párizsba utaztak, ahol igazi turistaként, kettesben a gyerekeik nélkül fedezték fel a várost. Az összes látványosságot megtekintették, és úgy fagyiztak az utcán, mint bármelyik hétköznapi ember.

A róluk készült fotókon úgy látszik, hogy Rodriguez jó úton halad, és sikerül megbékítenie Jennifert. Ha pedig szent lesz a béke, akkor jöhet az eljegyzés, amit még a megcsalási botrány előtt terveztek el.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó