Létrehozva: 2019.08.27.

Titokban megnősült a magyar mulatóskirály, ilyen volt a lagzi

Nyolc év után végre hivatalosan is feleségül vette élete szerelmét Kis Grófo! A 26 éves énekes eredetileg világraszóló lagzit szeretett volna, de a sors úgy hozta, hogy végül teljes titokban, csak néhány rokon részvételével fogadott örök hűséget gyermekei anyjának, Tündének. Grófo a Ripostnak mesélte el a kézfogó részleteit, és azt is megígérte: hamarosan bepótolják a nagyszabású partit!

Óriási vendégsereg helyett mindössze a legközelebbi rokonok voltak jelen, amikor az egyik városházán Kozák László, művésznevén Kis Grófo feleségül vette kedvesét, Tündét. Jóllehet, a szerelmesek már évek óta férjként és feleségként tekintenek egymásra, ahhoz, hogy a frigy hivatalos legyen, szükség volt a szertartásra.

Kis Grófo a Ripost-nak beszelt az esküvő részleteiről, ám előbb elmesélte, hogy zajlott a romantikus lánykérés.

„Körülbelül egy hónappal ezelőtt kértem meg Tünde kezét. Nagyon romantikus volt az egész, sétáltunk a gyerekekkel Szolnokon, a rózsakertben, amikor váratlanul letérdeltem és feltettem a nagy kérdést: hozzám jössz-e feleségül? Ő persze nagyon megdöbbent, először azt sem tudta, mit feleljen, végül persze igent mondott. Olyan volt, mint a filmekben!” – áradozott Grófo, aki azt is elárulta, személyes okok miatt döntöttek egyelőre a szolid, titkos esküvő mellett.

Grófo egy igazán különleges gyűrűt húzott a felesége ujjára, az ékszert egyenesen Dubajból rendelte! Az esküvő részleteiért és a gyűrűről készült fotóért keresd a Ripost keddi lapszámát!

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó