Létrehozva: 2016.08.15.

Új barátnőjével érkezett, volt kedvesével flörtölt a magyar szívtipró

Az énekes nem szívbajos, ha a szerelemrõl van szó, ezzel pedig kisebb felfordulást okozott a Szigeten.

Habár Vastag Csabát mindig elkerülték a botrányok, úgy tűnik, néha az énekes sem tud parancsolni az érzéseinek. Így történhetett ez a Sziget VIP-részlegében is, amire a Bors munkatársa lett figyelmes.

A lap szerint az énekes egy titokzatos, civil szőke hölggyel érkezett a fesztivál privát szektorába, akivel, információik szerint, már hónapok óta találkozgatnak.

A vakuk kereszttüzében is látszott, jól kijönnek egymással, egészen addig a pillanatig, míg fel nem tűnt még egy hölgy, Csaba szintén arrafelé bulizó exe, Kata, akivel tizenhat éves kapcsolatuk idén tavasszal ért véget.

Ahelyett azonban, hogy az egykori szerelmesek feszengtek volna, különös dolog történt:

Csaba és Kata szájrapuszival üdvözölték egymást, a lap információi szerint pedig az este folyamán vadul flörtöltek egymással. 

Mindezt érthető módon a szőke hölgy nem volt hajlandó elviselni, így a lány magára hagyta az énekest. Hogy az este miként ért véget, arról nem szól a fáma, az viszont tény, hogy Vastag Csabát mostanában gyanúsan sok nő társaságában lehet látni.

A szőke lány és exkedvese mellett kolléganőjével, Görgényi Fruzsinával is hírbe hozták, és bár ezt az énekes a közösségi oldalán tagadta, a színésznő azóta sem reagált a pletykákra.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Pintér Tibor szerelmi vallomása: „El sem tudnám képzelni nélküle az életemet”

LOVE

Opitz Barbi elszólta magát, újra rátalált a szerelem

LOVE

Kiderült az igazság Varga Miklós Joe és menyasszonya kapcsolatáról

LOVE

„A férfi kicsit jobban megmozdított...” – máris lecserélné a férjét a TV2 bombázója?

LOVE

Hatalmas a boldogság: így táncolt szerelmével Tóth Gabi

LOVE

„Puszi, szerelem, sírás, minden...” — így búcsúzott szerelme Zámbó Krisztiántól