Létrehozva: 2020.01.10.

Újra rátalált a szerelem a magyar műsorvezetőre, először beszélt párjáról

A 49 éves tévés végre újra boldog és már össze is költözött párjával.

Gaál Noémi időjós már össze is költözött azzal a titokzatos férfival, akivel hónapokkal ezelőtt hozta össze a sors.

Fotó: Markovics Gábor

A magyar műsorvezető a Best magazinnak árulta el, hogy az elmúlt év óriási fordulópontot jelentett az életében. „A tavalyi évem már bizakodással kezdődött, és megérkezett egy új szerelem is. Persze óriási szerencse kellett ahhoz, hogy összesodorjon az élet Tamással... Egyik napról a másikra mozdított ki abból az állapotból, amibe a szakítás után kerültem.”

A tévés elárulta megismerkedésük részleteit is. „Évekkel ezelőtt, amikor még a TV2-nél dolgoztam, Tamás megkeresett egy munkaajánlattal, de abból nem lett semmi. Sokáig nem is láttuk egymást, majd április elején véletlenül összefutottunk. Nem ismertem meg, ő viszont igen. Igencsak meglepődtem, amikor nem sokkal később az autóm szélvédőjén egy csokor fehér tulipán várt” – mondta Gaál, hozzátéve, hogy akkor csak pár szót váltottak. Nem sokkal később újra találkoztak, akkor kiderült, hogy sokszor összefutottak már, egy helyre járnak szórakozni is.

A műsorvezető és párja már bemutatkozott egymás családjának is és már össze is költöztek. Gaál szerint kapcsolatuk érett, és mindent meg tudnak beszélni. „A korábbi életünkből hozott tapasztalatok megmaradnak, és a személyiségünk sem nagyon változik már, de megpróbáljuk nem elkövetni ugyanazokat a hibákat... [Tamás] mellett tanultam meg, mit jelent a múló, jelentéktelen dolgok elengedése.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Oroszország építi a szankcióbiztos kereskedelmi útvonalakat

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó