Létrehozva: 2018.04.22.

Ultimátumot kapott párjától a TV2 sztárja

Csilla még várna, de kedvese egyre inkább úgy érzi, eljött az ideje a családbõvítésnek. Zsolti nagyon vágyik már az apaságra.

Megyeri Csillát komoly döntés elé állította párja, Zsolti! A férfi azt mondja, ha két éven belül nem szül neki gyereket a kedvese, ő bizony elgondolkodik kapcsolatuk jövőjéről.

Csilla jelenleg Gergely Robi oldalán versenyez a TV2 A Nagy Duett című műsorában. Régen vágyott és mindössze egy éve indult karrierje szépen ível felfelé. Ugyanakkor párja, Zsolti egyre határozottabban sürgeti őt, nagyon szeretné, ha végre megajándékozná egy kisbabával. Komoly kérdés ez kettejük között, hiszen a harmincéves Csilla most kezd kiteljesedni és attól tart, egy terhesség derékba törné éppen alakuló karrierjét.

"Amióta ismerem Csillát, tisztában vagyok azzal, hogy számára nagyon fontos, hogy ismert és sikeres legyen.

Mindig támogattam ebben a törekvésében, és most is ezt teszem.

Még abba is belementem, hogy kivegyünk egy lakást Budapesten. Mellette voltam, amikor jött az Édes Élet, és elutaztam vele az Ázsia Expresszre is, szóval úgy érzem, bizonyítottam, hogy nekem az ő érdekei még a sajátjaimnál is fontosabbak”

- kezdte lapunknak Zsolti, aki végül azonban azt is hozzátette, most már nem bánná, ha az ő kérésére is koncentrálnának!

"Nagyon szeretnék gyereket és úgy érzem, hogy ennek már itt lenne az ideje. Én már nem tudok többet adni és remélem, hogy mindez elég Csillának ahhoz, hogy gyermeket vállaljon velem. Beszéltem vele erről, és két évet adtam a dolognak. Azután el kell gondolkodnunk azon, hogy merre halad tovább a közös életünk. Ennyi időnek elégnek kell lennie ahhoz, hogy annyira megvesse a lábát a médiában, hogy szülés után is folytathassa a karrierjét”

- jelentette ki határozottan Zsolti. Megyeri Csilla azonban még nem érzi magát késznek az anyaságra, de nem zárja ki, hogy a párja által szabott idő elteltével másképp gondolkodik majd.

"Tényleg napi szinten téma nálunk a babakérdés, különösen azóta, hogy Zsolti összes barátjánál érkezik, vagy már meg is érkezett a gyerek.

Tisztában vagyok vele, hogy mennyire szeretne apa lenni, de nekem vannak ezzel kapcsolatban fenntartásaim, félelmeim

- kezdte Csilla.

"Most ott tart az életem, hogy rövidesen eldőlhet, merre is menjek tovább. Végre úgy érzem, jó úton vagyok, de bevallom, félnék most teherbe esni. Nem vagyok biztos abban, hogy folytatódhatna a karrierem a szülés után. Látom A Nagy Duettben Adélt, Adrit és Zsuzsit, és bevallom, kicsit irigykedek is, de azt is tudom, hogy ők már felépítették a karrierjüket, mire vállalták az anyaságot. Komoly dilemma ez”

- reagált párja szavaira a TV2 felfedezettje.  

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter nyilvánosan gúnyolódott Varga Judit saját bántalmazásáról szóló drámai vallomásán - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

„Egyszerűen a folyosón felejtették, egyetlen orvos sem pillantott rá” – Tamara 12 órát szenvedett magára hagyva a kórház folyosóján, belehalt

hirtv.hu

Újabb helyen mérettetné meg magát Magyar Péter

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Pintér Tibor szerelmi vallomása: „El sem tudnám képzelni nélküle az életemet”

LOVE

Opitz Barbi elszólta magát, újra rátalált a szerelem

LOVE

Ez már házasságtörés? Petra férje Hildának üzenget az éjszaka közepén

LOVE

Kiderült az igazság Varga Miklós Joe és menyasszonya kapcsolatáról

LOVE

„A férfi kicsit jobban megmozdított...” – máris lecserélné a férjét a TV2 bombázója?

LOVE

Hatalmas a boldogság: így táncolt szerelmével Tóth Gabi