Létrehozva: 2020.02.18.

Vajna Tímea meglepő vallomása: férje lelke költözött új párjába

Andy Vajna özvegye férje kedvéért szerepelt a TV2 nagy sikerű új műsorában. De nem csak ez döbbentette meg a rajongóit.

Még a vártnál is nagyobb meglepetéseket okozott vasárnap este a TV2 új show-műsora, a Nicsak, ki vagyok? – A rejtélyek színpada, hiszen az adás folyamán a nézői szavazatok alapján előbb a Bagoly jelmezt viselő Szőke Zoltán fedte fel a kilétét, majd kiderült, hogy az Asztronauta kosztüm alatt nem más lépett a színpadra, mint Jolly.

Ám a legnagyobb durranás még hátra volt, hiszen a műsor utolsó pillanataiban az Oktopuszi és a Szőrmók közül utóbbinak kellett lelepleznie magát, és a stúdióban ülőkkel együtt az egész ország álla leesett, hogy a kék jelmez alatt a helyenként kifejezetten jól éneklő és táncoló, túlmozgásos nő nem más volt, mint Vajna Tímea.

Fotó: Bánkúti Sándor / Bors

„Dög meleg van, beállt a hátam, Amerikába kell mennem, csá” – mondta viccesen a stúdióban a döbbent sztárcsapatoknak, illetve a műsorvezető Till Attilának Timi, aki férje, Andy Vajna halála óta rejtőzködő életet élt, ám a Nicsak, ki vagyok? színpadán valóban felszabadultan szerepelhetett és valósággal sugárzott a Szőrmók jelmeze alatt.

Tímea az adás után a Borsnak árulta el, miért vállalta el a TV2 felkérését a szórakoztató műsorban.

Andy ötlete volt ez a műsor eredetileg, még nekem is ő mutatta meg YouTube-on, hogy nézzem meg, mennyire jó, és hogy ezt is szeretné majd Magyarországra hozni, csak jó jelmeztervezőket kell találni hozzá. Szóval részben miatta is vállaltam a szereplést – árulta el a lapnak az özvegy, aki a gázsiját két gyermekkórháznak ajánlotta fel.

„Azért örülök is, hogy kiestem, mert vissza kell mennem Amerikába. De nagyon jó volt, mert a show-ra felkészülés annyira lefoglalt és kikapcsolt, hogy nem volt időm szomorkodni sem, hiszen minden szinten sokat kellett készülnöm a produkciókra”.

Tímea rajong a kicsikért, a minap rajongóinak elárulta, hogy 40 éves kora előtt mindenképpen szeretne gyermeket.

„37 éves elmúltam, és mindenképpen szeretnék gyereket, csak hát kell egy dolog hozzá, ami szerintem ebben az évben, vagy jövőre megtörténhet, de igazából erre nem lehet számítani, hiszen ha valakivel kell találkoznod, akkor úgyis találkozol vele” – mondta a Borsnak ezzel kapcsolatban Timi, akit arról is megkérdeztek, hogy pontosan milyen szerepet tölt be életében az a jóképű, Zoltán nevű fiatal férfi, akit korábban Instagram-oldalán is megmutatott és aki Andy Vajna halála után az özvegy üzlettársa lesz a néhai producer budapesti éttermének vezetésében.

„Zolit úgy ismertem meg, hogy Andy barátja volt, és érdekes, hogy korábban mindig idegesített és soha nem úgy néztem rá, mint egy férfira, aki nekem tetszik. Mindig arról beszélt Andynek és nekem is, hogy így, meg úgy csajozik, ám most a korábbi barátságból valami átalakult, és ez egy olyan érzés, ami kicsit segít nekem átlendülni a gyászon” – mesélte az özvegy, miközben könnyek szöktek a szemébe.

„Zoli nagyon tisztelte és szerette Andyt, még az ő otthonában is van Andyről kirakva kép, és néha kicsit azt érzem, hogy Andy lelke beleköltözött Zoliba, mert sokszor konkrétan ugyanúgy viselkedik, ahogy ő. Egy igazi gentleman módjára virágokat, ajándékokat küld, és úgy érzem, alakulóban van közöttünk valami. Most kimegyek Amerikába, később kijön utánam, és majd meglátjuk, mit hoz a jövő.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó