Létrehozva: 2016.10.05.

Váratlan bejelentés: bármikor jöhet a baba Nacsáéknál

Ritkán vall magánéletérõl a népszerû humorista. Ám a Riposttal mégis kivételt tett, és elárult egy-egy apró részletet...

Nacsa Olivér néhány évvel ezelőtt igencsak különös módon ismerte meg kedvesét, Pataki Szilviát. Elárulta, felettébb kínos volt a helyzet, ugyanis éppen Szilvi barátnőjével randevúzgatott, amikor megismerte élete szerelmét.

„Egy kolléganőjén keresztül ismertem meg őt.

Kicsit érdekes volt a szitu, hiszen anno én éppen a kolléganőjével találkozgattam.

"Egy közös randi alkalmával mutatta be nekem Szilvit. Emlékszem, azt mondta, biztosan nagyon fog tetszeni nekem, mert egy nagyon aranyos és helyes lány. És tényleg..

Első látásra szerelmes lettem belé. Nem nagyon hittem ebben, de ez tényleg ilyen volt

- mesélte a %RIPOST%-nak Nacsa, aki hozzátette, éppen két és fél éve él együtt Szilvivel, hiszen már kapcsolatuk kezdetén összebútoroztak. Azóta teljes a harmónia közöttük.

Természetesen a családalapítás is szóba került már. Noha ez még csak a távolabbi terveik között szerepel.

Úgy érzem, ha jönne a gyermek, én készen állnék rá.

"Most egyelőre még nincsen napirenden, de ki tudja, hogy az élet miként és hogyan alakítja majd...”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Együtt töltötte az estét A Nagy Ő és a Házasság első látásra két legmegosztóbb szereplője

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

magyarnemzet.hu

„Magyar Péter nem fogja beperelni Varga Juditot, mindent lehet bizonyítani”

origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Pintér Tibor szerelmi vallomása: „El sem tudnám képzelni nélküle az életemet”

LOVE

Opitz Barbi elszólta magát, újra rátalált a szerelem

LOVE

Hatalmas a boldogság: így táncolt szerelmével Tóth Gabi

LOVE

„Puszi, szerelem, sírás, minden...” — így búcsúzott szerelme Zámbó Krisztiántól

LOVE

„Összecsókolhatom a talpát” – Ilyen cukin mosogat Szinetár Dóra kisfia

LOVE

A műsornak köszönhetik szerelmüket: elárulta a TV2 sztárpárja, mikor szerettek egymásba valójában