Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.05.31.

Nem semmi: Ezt gondolta a feleségéről Varga Miklós, mielőtt megismerte

Az énekesnek eleinte esze ágában sem volt találkozni Erikával, akibe később beleszeretett.

Varga Miklós igencsak filmbe illően ismerte meg későbbi feleségét, Fejes Erikát, a tévétornából is ismert Fejes-ikrek egyik tagját, aki később több tévés show-műsor háziasszonya lett, és különböző zenekarok mellett táncolt.

Fotó: Keller Mátyás / Ripost

Az akkoriban egyre sikeresebb Varga Miklós Band menedzserének is megakadt rajta a szeme, és felvetette Miklósnak, hogy a következő turnén Erika csatlakozzon hozzájuk, mint háttértáncos. Az énekes a Ripost7-nek elárulta, mélyen felháborodott az ötleten!

„Én 29 éves voltam, országos turnéra készültünk a Varga Miklós Banddel, a menedzser pedig úgy döntött, hogy fiatal táncoslányokkal kell feldobni a produkciót. Én ezt elleneztem, nagyon komoly veszekedés volt belőle. Kikértem magamnak, hogy két tinilány riszálja mellettem a fenekét a színpadon! Végül persze a menedzser győzött, de én kiadtam a zenekarban az ukázt: házi nyúlra nem lövünk! Ezt megszegtem, mentségemre legyen, hogy csak a turné után”

- mesélte a Ripost7-nek az énekes, aki abba is beavatott minket, hogyan melegedtek később össze Erikával.

„Az ikertestvérével a dobosunk járt, aki a mai napig a legjobb barátom. El is jegyezték egymást. Ki tudja, miért, Erikának viszont én tetszettem. Az ikertestvérét kérte meg, hogy szervezzen közös négyes randikat. Én meg szép lassan azon kaptam magam, hogy szerelmes vagyok! 1986-ban kezdtünk el járni, 1994-ben házasodtunk össze” – árulta el A Vén Európa című sláger előadója.

A teljes interjút a Ripost7 június 1-jén, kedden megjelenő számában olvashatod el!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Most jött: kizuhant egy 3 éves gyerek egy emeletes ház ablakából Budapesten

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó