Létrehozva: 2021.04.28.

Vége, szakított párjával Xantus Barbara: őszintén vallott a csalódásról

Xantus Barbarára a pandémia alatt talált rá a szerelem, de már szakított is.

Néhány hónapja még boldogan újságolta Xantus Barbara, hogy a pandémia alatt rátalált a szerelem, most azonban elárulta, ismét egyedül él az 53 éves színésznő. A Família Kft. sztárját a koronavírus-járvány sok mindenre megtanította.

Xantus Barbara
Fotó: Ripost

„Megtanultam, hogy merjek szeretni és merjek gyenge is lenni egyszerre, szerintem ettől igazán erős egy nő, de nem kell mindig erősnek lenni” – mondta a színésznő.

Barbara elárulta, egyáltalán nem törte össze a szakítás, és abszolút nyitott az újra.

„Néhány hónapos fellángolás volt ez a szerelem, de csalódni voltam kénytelen, hát továbbléptem” – vallotta be a Blikknek Xantus Barbara.

A színésznő elmondta, nem keres görcsösen és mindenáron társat, de a boldogságra mindig nyitott.

„Romantikus típus vagyok, és úgy hiszem, a szerelem nincs korhoz kötve. Ugyanakkor vannak dolgok, amik nekem egy kapcsolatban fontosak. A párom a társam is kell hogy legyen, és jó érzés, ha fél szavakból is megértjük egymást. Egy szerelem számomra így kerek” – jelentette ki Barbara, aki nem tagadja, az elmúlt évben voltak nehéz időszakai.

A pandémia idején egy bevásárlóközpontban árult maszkot, lelkileg is megterhelő volt számára ez a néhány hónap.

„Nem láttam a végét, el voltam veszve. A maszkárusításból is rengeteget tanultam, megterhelő volt fizikailag, folyton talpon lenni, pakolni, figyelni. Ma már máshogy nézek az eladókra, mer tudom, hogy mennyit kell dolgozni tízezer forintokért – sóhajtott Xantus Barbara, akiben a legnehezebb időszakokban a barátai és a gyerekei tartották a lelket. – Tudom, milyen szeretni és szeretve lenni, és ők úgy szeretnek, ahogy vagyok, ez hihetetlenül jó érzés. Megtanultam becsülni magam, és hogy ha kell, tudjak segítséget kérni, mert van, akikre számíthatok. Lassan kezdek visszatalálni az igazi szakmámhoz, a színházhoz is” – mondta a színésznő, aki maszkot már nem árul, de egy mellékállásból hirtelen fontos feladat lett: egy lelkészképző főiskolán oktat prédikációtant.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó