Létrehozva: 2016.12.08.

Végre kiderült, hogy ismerte meg ifjú szerelmét Pintér Tibor

Egy országot nevettetett meg a színész új kedvese, amikor a Mokkában lelkesen kezdte mesélni, hogyan ismerkedett meg Tibor elõtti kedvesével. Most Hajdúnál sikerült értelmeznie a kérdést...

Pintér Tibor és a világ legszebb testű hölgyének választott Ács Bea azután keltették fel az Esti Frizbi házigazdájának figyelmét, hogy a Mokkában emlékezetes interjút adtak bimbózó kapcsolatukról. Mint ismeretes, a modell félreértette műsorvezető kérdését, ezért a Pintér helyett egy volt szerelméről beszélt. Hajdú Péternek most alkalma nyílott megtudakolni, hogyan is jött össze Tiborral.

"Amikor bejelöltem Tibort a közösségi oldalon, még együtt voltam az amerikai párommal, így nem is kommunikáltunk. Októberben az Édes Életben láttam meg, és bevallom, nem értettem, hogyan került ebbe a világba. Nagyon kitűnt a többiek közül, ezért írtam is neki. Ezután kaptam tőle üzenetet, amiben leírta, hogy gyönyörűnek lát.

Ennek ellenére nem indult könnyen a kapcsolatunk, mivel nagyon nehéz időszakot éltem éppen. Súlyos allergia miatt majdnem meghaltam, és nem voltam éppen nyitott egy új kapcsolatra, de Tibor mindent megváltoztatott…

- mesélte az ATV stúdiójában Bea. A felvételen az is kiderült, Pintér Tibor miért szeretett bele kedvesébe.

"Azt szeretem Beában, hogy igazán exkluzív nő. Már nem kislány, de úgy néz ki, mint egy kislány, és ez nagyon jó. Nagyon sokat leveleztünk a kapcsolatunk elején, és nagyon jól fogalmaz, amivel imponált nekem”

- fogalmazott kissé félreérthetően a színész, aki pikk-pakk össze is költözött barátnőjével, akivel konkrétan a lóversenypályán élnek…

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó