Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.03.20.

Válása után talált rá a szerelem: titokzatos üzletember Wolf Kati új párja

Az énekesnő két évvel a házassága vége után ismét boldog egy férfi oldalán, akit a lányai is teljes mértékben elfogadtak.

Titokzatos vállalkozóba szeretett bele Wolf Kati! Az énekesnő két évvel a zátonyra futott házassága után ismét kiegyensúlyozott és boldog, új kedvese a tenyerén hordozza!

Erről Kati egyik ismerőse árult el részleteket.

Két évvel a válása után ismét boldog Wolf Kati
Fotó: Sulyok László / Ripost

„Kati tényleg nagyon boldog, pedig amikor zátonyra futott a házassága, ő maga sem bízott abban, hogy ez valaha, főleg nem, hogy ilyen hamar, újra megtörténhet. Hiszen egy húszéves kapcsolatot lezárni nem egyszerű, még akkor sem, ha békében váltak el, és egyébként ő maga hozta meg ezt a döntést akkor” – mondta el a Blikknek egy neve elhallgatását kérő barát, aki szerint az énekesnő teljesen kivirult az utóbbi időszakban.

Az ismerős elmondása alapján kiderült, hogy a titokzatos üzletembert Kati kamaszlányai, Janka és Luca is elfogadták, ami fontos volt a énekesnő számára, az ő beleegyezésük nélkül ugyanis nem kezdett volna új életet.

„Ha ez nem így lenne, Kati nem ment volna bele ebbe a kapcsolatba, neki ugyanis a gyerekei boldogsága a legfontosabb.”

Kati és kedvese még nem gondolkodtak az összeköltözésen, de abban biztosak, hogy egymásban megtaláltak mindent, amit kerestek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

hirtv.hu

Vezércikk - Orbán Viktor: Húsz éve minden európai választást megnyertünk + videó

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó