Létrehozva: 2021.07.08.

Rengeteget bukhattak Majkáék, mi lesz így az álomesküvővel?

Majka már két évvel ezelőtt elszánta magát, de a koronavírus-járvány miatt elmaradt az esküvő. Most bepótolják a menyegzőt, de milyen áron?

Szerző Buster

Majka és Dundika tavaly ünnepelték szerelmük 10. évfordulóját, ez pedig jó alkalomnak kínálkozott, hogy hivatalosan is összekössék az életüket, vagyis megtartsák az esküvőt. Szervezni is kezdték a nagy napot, de a világjárvány közbeszólt. Idén nyáron azonban Majka már „nem ússza meg”. Persze nem is akarja, de azt tudnia kell, hogy akár milliókkal is többe kerül majd, hogy szentesítsék kapcsolatukat és elüljék a nászt.

Majka mélyebben nyúl majd a zsebébe, mint hitte... Fotó: Ripost

A Blikk megtudta, jelentős drágulás állt be az esküvő piacon, vagyis nagyjából 20 százalékkal ment fel egy lakodalom ára. „Sok esküvőszervező cégről hallom, hogy kénytelenek voltak emelni, ami akár 20 százaléknyi drágulást is jelent” – mondta a lapnak Sipos Réka, aki kiemelte, a helyszín és az ételek drágultak leginkább a nagy kihagyás miatt.Az összeget azért is nehéz meghatározni, mert ma egy átlagos, 100 fős esküvő másfél millió és 15 millió forint között is mozoghat az igényektől függően”- vázolta a szakember.

Szerző Buster

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ez maga a földi pokol: a világ legforróbb városában madarak hullanak az égből, és halak sülnek meg a tengerben

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Varga Judit vallomása: „Egy lelki-beszűkült állapotban tartott engem”

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai

SZTÁR

Forró a lista, ők voltak Katalin hercegné pasijai Vilmos előtt