SZTÁR

Hatalmas veszteség érte Fodor Zsókát, a színésznő már teljesen másként látja a jövőt

A 78 éves színésznő az ünnepek alatt kapta meg a második, koronavírus elleni oltását.
  • Szerző: Ripost

Tegnap délelőtt megkapta a második adag, koronavírus elleni oltását is Fodor Zsóka! A népszerű színésznő épp néhány órával az oltakozás után osztotta meg az örömhírt a Metropollal.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

„Köszönöm az érdeklődést, jól érzem magam! Nőnapra már kaptam egy kis kínait, és most, bár kicsit késve, de a húsvéti nyuszi meghozta nekem a második adag kis kínait” – utalt a Sinopharm-vakcinára. Fodor Zsóka a lapnak elmondta, hogy bár az oltásnak nagyon örül, de a vírus miatt elvesztett Böröndi Tamást és Benkő Lászlót sokakkal együtt megsiratja.

Hiányoznak a barátai

A színésznő rengeteg jó barátját elveszítette az elmúlt években, és a koronavírus járvány miatt is. Koós János, Aradszky László éppúgy hiányzik neki, mint a Covid-19-ben elhunyt Böröndi Tamás vagy a járvány alatt távozó Benkő László. Az Omega legendás billentyűsére gondolva még ma is elérzékenyül – írja a lap.

„Lacika, mert én így hívtam, nagyon fontos volt számomra. Kilencéves kora óta ismertem, Pesten ugyanabban a házban lakom, ahol ő és a felesége élnek. Illetve, most már csak a felesége. Borzasztó róla múlt időben beszélni. Nagyon jó barátok voltunk. Három évvel ezelőtt ültetett egy fát a Horváth Kertben, ami még mindig tele van körülötte virágokkal, és föl van díszítve. Amikor Budapesten vagyok, minden reggel köszönök ennek a fának, mintha Lacinak tenném. Sok barátomat vette el a koronavírus, sötét év van mögöttünk, és bár véleményem szerint a világ már soha nem lesz ugyanolyan, mint előtte, reménykedem abban, hogy hamarosan jobbra fordul mindannyiunk sorsa!” – mondta a színésznő.

Fodor Zsókát hatalmas veszteséggel súlytja a koronavírus

A 78 éves színésznő megkapta a második Sinopharm oltását. Fotó: Markovics Gábor Képen: Fodor Zsóka színésznő

Várja a munka

A 78 éves színésznő hamarosan Budapestre utazik, ugyanis a közeljövőben reméli, hogy újra a világot jelentő deszkákon állhat.

„Megvárom azt az időt, míg a második vakcina is kifejti a hatását, de bevallom, már nagyon vágyódom vissza a teendőimhez! A tervek szerint a napokban felutazom Pécsről Budapestre, hamarosan pedig elkezdek próbálni, de hogy mit és kikkel, azt egyelőre nem árulhatom el. Bízom benne, hogy hamarosan láthatja a darabot a közönség, ám úgy érzem, soha nem lesz már olyan az életünk, mint a vírus előtt. Ez tényleg háborús helyzet, amilyen még nem volt az emberiség történelme folyamán” – fogalmazott a Metropolnak Fodor Zsóka.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?