Létrehozva: 2020.09.24.

Megszólalt az Apostol frontembere: Halvány gőzöm sincs, mit kéne csinálni

Óriási élmény volt az Apostol együttesnek a Raktárkoncert színpadára lépni, mivel lassan egy éve egyetlen koncertje sem volt a bandának. Meződi József boldog volt, hogy végre kitombolhatják magukat.

Az Apostol együttes legendás énekesével, Meződi Józseffel a színpadra lépés előtt beszélgetett munkatársunk.

„Amikor egyik előadást a másik után lemondják, az elkedvetleníti az embert. Ha van véletlenül egy rendezvény, amit megtartanak, akkor igyekszik az ember felturbózni magát, de nehéz” – tette hozzá csalódottan Meződi, akiknek lassan egy éve nem volt nagyobb koncertjük.

Fotó: Bors / Knap Zoltán

A legutóbbi ötvenéves jubileumi koncertet sem tudták megtartani, amit még márciusra majd augusztusra terveztek.

„Nehezen viselem ezt a helyzetet. Az első időszakban próbáltam elfoglalni magam a ház körül, aztán lehetett jönni, menni, az jobb volt. Egy zenész, ha nincs közönsége, akkor csak emészti magát. Minél hosszabb ez az idő, annál nehezebb elviselni lelkileg, fogy az energia. De lefoglaltam magam: az ablakpucolástól kezdve a könyvek átpakolásáig mindent megcsináltam, pihenésként pedig az 50-es 60-as évek fényképeit nézegettem. Sokszor kapott el a jóleső, nosztalgikus érzés” – meséli a legendás művész, aki olykor el-elérzékenyült a pandémia időszakában.

Fotó: Bors / Knap Zoltán

„Az élet maga hozza a másodlagos tervet. Egyelőre halvány gőzöm sincs, mit kéne csinálni” – tette hozzá József, aki alig várta, hogy felgyúljanak a fények és újra felcsendüljön a Nehéz a boldogságtól búcsút venni című örökzöld sláger.

Otthoni koncertélmény Charlie, HOBO, Tóth Gabi, Tóth Vera, Hooligans és Pápai Joci, néhány sztár a Raktárkoncert fellépőiből, akiknek a koncertjét szeptember 21-étől láthatjuk az Antenna Hungária mindiGO TV alkalmazásában. A különleges eseménysorozat kulisszái mögé a Lounge Group ügynökség enged bepillantást, a felvételeken készült fotók, videók és exkluzív elő bejelentkezések megosztásával. Az ügynökség korábban a Magyar Turisztikai Ügynökség „Magyarország rád vár!” kampányában bizonyította rátermettségét a komplex megoldásokat nyújtó influenszer együttműködésekkel. A projekt besöpört egy nemzetközi arany fokozatú díjat is az International Tourism Film-, Print-, Multimedia Award zsűrijének elismerése által. A Lounge Group a szakmában megszerzett sokrétű tapasztalatával most a koncertsorozat rendezvényeinek megszervezését, technikai megvalósulását és a kezdeményezés ismertségének növelését támogatja, hogy minél többen nézzék majd a közel 200 fellépő egyikét.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai