Létrehozva: 2018.07.04.

Mezőzomboron felhagynak a sztárok is a fogyókúrával!

Július elején ismert elõadóink felhagynak a fogyókúrával, mert nincs olyan, aki annyira elszánt lenne, hogy ellenálljon annak a sok finomságnak, amelyek a Mezõzombori Csülökfesztiválon várják majd a fellépõket és a látogatókat egyaránt.

A csülök elkészítésének csak a fantázia szab határokat, hiszen megszámlálhatatlan módon készítik ezt a finom ételt hazánkban. Miért  ilyen népszerű ez az étel pont Magyarországon? A szakértők szerint azért, mert a török hódoltság idején a hódítók csak a sertést nem lopták el a lakosságtól muzulmán hitük miatt, ezen kívül az összes háziállatot elkobozták. Ennek a finom húsnak sokféleségéről meggyőződhet mindenki, aki július 6-án és 7-én ellátogat Mezőzomborra, ahol idén ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Mezőzombori Csülökfesztivál. A kétnapos rendezvényen főzőversenyek, gasztronómiai különlegességek, kulturális- és szórakoztató programok várják az érdeklődőket. A főzőversenyen idén nemcsak a felnőttek és a profi szakácsok  mérettetik meg főzőtudományukat, hanem a gyerekek is, akik óriási lelkesedéssel készülnek a versenyre.

A fesztivál másik fő „fogása” a sör lesz, amely elengedhetetlen a ropogós csülök mellé. A kétnapos rendezvényen nagyon sok fajta kézműves sört kóstolhatnak az ínyencek a finom falatok mellé. Ha pedig már mindenkinek tele lesz a hasa, ideje lesz bulizni és táncolni, amelyhez igazán nívós és ismert előadók szolgáltatják majd a „talpalávalót”. A főzőverseny ideje alatt többek között az Agyagbanda Együttes gondoskodik a fergeteges hangulatról, majd pénteken a Kiskata zenekar, Deniz, a Desperado, Vastag Csaba és Charlie, szombaton pedig Nikolas, Kis Grofo és Zoltán Erika lép színpadra.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. március 25-31.: jó hangulatot jelez húsvétra a Nyilas Hold

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai