Létrehozva: 2019.11.25.

Nem semmi: 100 milliókat tart még műkincsben Vajna Timi

Napokon át lázban tartotta a hazai műkincspiacot a hír, hogy Vajna Tímea árverésre bocsájtja az idén januárban elhunyt Andy Vajna műkincseit és filmes relikviáit.

Tavaly decemberben bejárta a hazai sajtót, hogy Virág Judit aukcióján több festő műve is rekordösszegű leütéssel talált gazdára, de ahogyan az lenni szokott, a vevők kilétét titokban tartották.

Fotó: Ripost

Ekkor került Andy Vajna birtokába Vaszary János 1934-ben készült Pesti Duna-korzó című festménye, ami az árverésen 65 millió forintról indult és végül kemény licitharc után 140 millió forintért talált gazdára. A Ripost ezt a festményt szúrta ki azon az enteriőr fotón, amely bekerült a december 7-i árverés képei közé. Az alkotás a Gattyán-villa nappalijában kapott helyet, de a licitre kínált tárgyak között nem szerepelt, vagyis az özvegy megtartja a gyűjtemény minden bizonnyal legértékesebb darabját.

Ugyanakkor a gyűjtők nem csak ezt a képet hiányolják a kínálatból, hiszen köztudott volt, hogy Andy Vajna rajongott a francia impresszionista festőkért, így Monet-ért és kolumbiai művész, Fernando Botero alkotásaiért is. Utóbbitól több festmény is a birtokában volt és lapunk információi szerint egy kisebb és kevésbé ismert Monet is lógott a villa falán.

„A decemberi aukción sok szép és értékes tárgy, köztük egy Munkácsy tanulmány is kalapács alá kerül, de Andy igazán értékes műkincsei nem kaptak helyet az aukción. Nagyon büszke volt a Vaszary képre, ami díszhelyet kapott a házban, hiszen az volt a kedvence és egyben a gyűjtemény legértékesebb darabja is. Ugyanakkor mutatott egy Monet-t is, amit egy külföldi aukción vásárolt és gyakran beszélt arról is, hogy szeretne venni néhány Botero művet is. Később hallottam, hogy sikerült is ezekkel gyarapítani a gyűjteményét”

- mondta lapunknak egy Andy Vajnához közel álló informátorunk, aki azt is elárulta, hogy ezekkel a festményekkel éppen az volt a célja, hogy bebiztosítsa fiatal felesége Vajna Tímea jövőjét.

Ha szeretnél még több részletet megtudni a méregdrága műkincsekről, keresd a Ripost hétfői lapszámát!

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője

SZTÁR

Hoppá! Összejött az Exatlon két sztárja?

SZTÁR

Mága Zoltán végre visszakapta, amit a csalók elvettek tőle

SZTÁR

Mi történt? Csobot Adél egyedül hagyta el az országot