Létrehozva: 2020.08.26.

Őszinte vallomás: A depresszió határára került Balázs Fecó – Videó

Balázs Fecó a Ripostnak bevallotta, az elmúlt hónapokban nem volt jól.

Hétfőn kezdődött el a zenészeket és háttérmunkásokat segítő raktárkoncert-sorozat. Ahogy arról lapunk beszámolt, Keresztes Ildikó nyitotta meg a koncertsorozatot, ám rögtön utána Balázs Fecó foglalta el a színpadot. Az énekes hónapok óta nem tudott a szabályozások miatt nagyzenekarral színpadra állni, és a Ripost-nak elárulta, alkotni sem volt képes.

Fotó: Szabolcs László / Ripost

„Nagyon nehezen viseltem ezt a kényszerpihenőt. Bevallom, már a depresszió határán voltam. Igyekeztem elfoglalni magam és nem sokat gondolkodni a kialakult helyzeten: megtanultam főzni, mosni, takarítani, kertészkedni füvet nyírni. Mindenki azt kérdezte, ha ennyi időm van, miért nem írok dalokat, de képtelen voltam rá. Sajnos nem jött az ihlet, engem visszafelé húzott ez a vírushelyzet. Nem inspirált engem ez a négy-öt hónap” – vallotta be őszintén az énekes, aki boldogan, mosolyogva érkezett meg a raktárkoncert helyszínére. Látszott, hogy már nagyon várta, hogy ismét az egész zenekarral egy színpadon játszhassanak.

Fotó: Ripost

„Amíg nem volt vírus, addig mindenütt telt házzal játszottunk a 16 fős zenekarral. Ilyen nagy létszámú zenekar már ritkaság manapság. A raktárkoncert lehetősége nagyon nagy segítség volt a kormánytól és szerintem időben észlelték a bajt. Remélem, hogy most már minden folytatódik tovább, és ismét mindenhol telt ház előtt koncertezhetünk” – mondta optimistán Balázs Fecó, aki legbelül tudja, hogy még egy jó ideig semmi nem lesz a régi.

A zenélés örömén túl, szeretne továbbra is közvetlen viszonyt ápolni a közönséggel, de ez a vírus miatt szinte lehetetlen. Munkatársunknak is csak ökölpacsit adott, a megszokott ölelés elmaradt a találkozáskor.

„Ez már új időszak, ehhez kell alkalmazkodni, de nagyon várom, hogy valamit kitaláljanak az orvosok, és meglegyen a vakcina. Én az elsők között adatnám be magamnak. Erre a szakmára az a jellemző, ránk meg pláne, hogy a koncertek előtt és után a közönségünkkel beszélgetünk, puszilkodunk és fotózkodunk. Ez most nincsen. Nagyon fura a helyzet, mert méteres távolságokról integetünk egymásnak. Nagyon hiányzik a közvetlenség, hiszen tartozéka a műfajnak. Ha az ember felmegy a színpadra vagy 100 százalékosan ég vagy nem ég, függetlenül attól vagy van közönség vagy nincs, de azért inkább legyen, mert már nagyon hiányoznak nekünk” – fejezte be a népszerű és elismert zenész.

Tóth Vera biztonságban akarja tudni a zenészeit

Balázs Fecó után Tóth Vera vette át a mikrofont, aki számára az a legfontosabb, hogy a zenekara és a háttérmunkásai biztonságban érezzék magukat a mostani nehéz helyzetben. Többek között ezért is hálás, amiért egyórás koncertet adhatott a raktárkoncert színpadán. Fotó: Markovics Gábor / Ripost „Csodás érzés, hogy élhetünk ezzel a lehetőséggel és ezzel is segíthetem a zenészeimet. A karantén alatt is végig figyelemmel kísértem a helyzetüket. Bár én sem vagyok milliárdos, vannak tartalékaim, és ha valaki bajban volt, szólhatott nekem. A pénz csak egy dolog, nem annyira fontos számomra, mint a hozzám közelálló emberek. Bármilyen lehetőséget kapok, nem én rakom el az összes pénzt, hanem kiosztom a zenekarom tagjai között, és éreztetem velük, hogy velem biztonságban vannak. Megbízhatnak bennem, és számíthatnak rám” – nyilatkozta Vera.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Koholák Alexandra megtörten mesélt tönkrement házasságáról

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Két újabb szörnyű buszbaleset történt

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai