Létrehozva: 2021.03.09.

Hoppá! Amint lehet, Olaszországba költözik Oszter Alexandra

Oszter Alexandráról régóta köztudott, hogy nem csak a karakterekkel, de a rajzlappal és a ceruzával is jól bánik. Most hatalmas lehetőséget kapott.

Oszter Alexandra nem mindennapi lehetőség előtt áll. Nem, nem egy új szerepajánlattal kopogtattak be hozzá, a kézügyességére figyeltek fel. Alexandrát egy nemzetközi akadémia kérte fel arra, hogy tanítson náluk rajzot.

Amint lehet, csomagol... (Fotó: Facebook)

A színésznő a Blikknek mesélt a nagy lehetőségről: „A Huszár-módszerrel bárki megtanulhat rajzolni, ezt oktatom majd gyerekeknek és felnőtteknek. Egyelőre az instruktori képzést végzem, tavasszal kezdem a tanítást. Színésznőből nemzetközi rajzoktató lettem” – árulta el a lapnak Alexandra.

„Egyelőre magyarul tanítok majd, de tervezem, hogy az olaszt is bevezetem, sőt, nyáron, ha lehet, és megkezdődnek a személyes képzések, azt tervezem, hogy Olaszországba költözünk egy időre, hogy ott is taníthassak”- árulta el a színésznő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője