Létrehozva: 2020.05.27.

Petics Kristóf tragédiája, erre készült halála előtt az énekes

Óriási tervei voltak a tehetségkutatóban feltűnt fiúnak, akinek a holttestére édesanyja talált rá.

Új lemezre és új tévéműsorra készült a tragikus hirtelenséggel elhunyt Petics Kristóf. Amint arról a Ripost is beszámolt, zenei tehetségkutatóban feltűnt énekes holttestére vasárnap talált rá édesanyja az újfehértói tóban.

Most kiderült, a zenész nagy dolgokra készült halála előtt.

„Egy új lemezhez írta éppen a szövegeket, dallamokat. Klipeket terveztünk forgatni tavasszal és nyáron, koncertezni készültünk. A TV2-be mentünk volna szerdán szerződni a következő Sztárban Sztárra Leszekre. Nagy vágya volt gyerekkora óta, hogy musicalénekes legyen, a Madách Színház volt minden álma” – mesélte a Blikknek Kristóf zenésztársa, Fekete Edward.

Fotó: Facebook

A barát értesülését a televíziós csatorna is megerősítette a lapnak.

„Petics Kristóf valóban a héten jött volna szerződéskötésre a Sztárban Sztár leszek! című műsorunk kapcsán. Megrendüléssel értesültünk a tragikus hírről, részvétünk a családjának” – állt a TV2 közleményében.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai