Létrehozva: 2020.08.13.

Kényszerből tanult meg főzni a TV2 milliomos sztárséfe

Polgár Tünde nem ezüstkanállal a szájában jött a világra. A ma már dúsgazdag üzletasszonynak nehéz gyermekkora volt és hamar kellett önállósodnia.

A MasterChef VIP 2 versenyzőjéről kevesen gondolták volna, hogy helytállhat egy gasztronómiai műsorban, de ő alaposan rácáfolt a gazdag nő, kontra konyhaművészet összes sztereotípiájára. Nemhogy jól, de remekül teljesített, így jó eséllyel ott lehet a TV2 műsorának döntőjében is. Polgár Tündét a kényszer terelte a konyhába, de mára szenvedélye lett a főzés.

„Tizenkét éves voltam, amikor engem és az öcsémet szó szerint eldobott az anyánk. Apukánk huszonnégy órában dolgozott, hogy mindenünk meglegyen, így engem arra kért, hogy vezessem a háztartást. Fogalmam sem volt, mit hogy kell csinálni, de nekiálltam és ösztönből főztem a családra. Sokat hibáztam, de egyre jobb és jobb lettem, mígnem azon kaptam magam, hogy imádok főzni”- kezdte a Ripost-nak Tünde, aki számára jólét sem jelentette azt, hogy leteszi a fakanalat.

„A vagyon nem arra való, hogy mindent eldobjunk és pénzzel váltsuk ki a házimunkát. Én ugyanolyan háziasszony vagyok, mint amilyenné kislánykoromban váltam, csak annyi a különbség, hogy ma már nem kell megnéznem az alapanyagok árát. Sőt, számomra az az egyik legfontosabb, hogy minőséget szerezzek be mindenből” - mondta Polgár Tünde, aki gyakran kéredzkedik be a világ legjobb éttermeinek konyhájára is, hogy ellessen néhány trükköt kedvenc séfjeitől. Így járt már Gordon Ramsay londoni éttermének konyhájában, és bejutott kétszeres Michelin-csillagos női séf, Virginie Basselot tűzhelye mellé is.

Tündének egyébként vannak még tervei a gasztronómia területén. A MasterChef VIP 2 után megmutatja magát a hamarosan induló Love Bistro című műsorban is, ahol már férje is megcsillogtatja konyhai tudományát. Ezután, ha minden jól alakul, hamarosan megjelenteti könyvét, melyben a fényűző partitól az egyszerű családi összejövetelekig olvashatnak majd tanácsokat a háziasszonyok.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

life.hu

Hagyományőrző programok – Így élheted át a régmúlt húsvétjait

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai