Létrehozva: 2019.05.05.

Rekordot döntött a Fitbalance

Soha ennyien nem vettek még részt a Fitbalance rendezvényen, mint május 4-én.

Szerző RIPOST

Szombaton minden eddigi létszámot megdöntött a mozogni vágyók száma, közel nyolcezren vettek részt a Magyar Sport Fesztiválján. Ez részben köszönhető annak is, hogy most először volt ingyenes a rendezvény, valamint annak, hogy az erő- és tömegsportokon kívül számos más mozgásforma és szórakoztató program is várta az érdeklődőket.

Köszönhetően a főtámogatóknak, az MVM-nek, a Szerencsejáték Zrt-nek és az Antenna Hungáriának, 9000 négyzetméteren, 13 színpadon, több mint száz tréner, több mint száz program várta a sportolni vágyókat és egy 200 négyzetméteres LED kivetítő növelte a vizuális élményt.

A nagyszínpadon órát tartó trénerek közül a legnagyobb tömeget Rubint Réka mozgatta meg, de teltház volt a már csak itt edzést tartó Schobert Norbi óráján is. Kiemelt érdeklődés kísérte a spinning és world jump órákat, a kangoo edzéseket, valamint nagy volt a nyüzsgés az ergométeres erőpróbáknál is. A tinédzserektől a nyugdíjas résztvevőkig mindenki azért érkezett, hogy minél több mozgásformát kipróbáljon. Kellett is az energia, nem csoda, hogy az ingyenes energiapontokon kiosztottak 500 kg banánt, 500 kg almát, 400 kg sárgarépát, valamint 7000 palack ásványvizet és tucatnyi rekesz szőlőcukrot.

Folytatás ősszel, szintén az Arénában.

Szerző RIPOST

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

magyarnemzet.hu

Olimpikonunk játszóterezett a kislányával, majd egyből érezte, nagy a baj

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai