Létrehozva: 2020.03.05.

Megcsapta a halál szele Rippel Ferit

Rippel Ferenc még ma is beleborzong, ha eszébe jut az az éjszaka, amikor eluralkodott rajta a halálfélelem.

Rippel Ferenc a világhírű Rippel Brothers tagjaként gyakorlatilag egész eddigi életében sportolt. Mégsem volt képes megőrizni egészségét. Évekkel ezelőtt falási rohamok gyötörték, ami miatt komoly hízásnak indult.

Fotó: Markovics Gábor/Ripost

Ez a folyamat veszélyeztette az egészségét és persze a karrierjét is. Egy hirtelen jött rosszullét azonban megváltoztatta az életét...

„Kemény életet éltünk artistaként, mindaddig, amíg valami meg nem változott bennem. Elkezdtem nem jól érezni magam. Folyamatosan farkaséhség tört rám és rengeteget ettem. Nem álltam le egy nagy kupacnál, inkább rárendeltem. Folyamatosan kajakómában voltam és persze szépen megváltozott a súlyom és már 95 kilót mutatott alattam a mérleg. Sajnos ez már a színpadon is látszott rajtam és a kollégáim és a testvérem is szóltak, hogy nem lesz ez így jó”

– kezdte lapunknak Rippel Feri, akivel saját előadás-sorozatának egyik helyszínén beszélgettünk.

Fotó: Dfp

„Végül már orvoshoz is elmentem, ahol kiderült, rengeteg probléma van. Egyik este aztán beütött a krach. Arra ébredtem, hogy 150 a pulzusom. Kivánszorogtam a konyhába és közben egyre rosszabbul éreztem magam. Zsibbadt a fejem, szédültem és nem akart nyugodni a pulzusom sem. Megértettem, hogy megcsapott a halál szele. Azonnal lemondtam mindenről, amivel korábban károsítottam a testemet”

– mondta Feri, aki ma, 50 évesen egy 20 éves sportoló testében él és arra ösztönzi a hallgatóságát, hogy kövessék őt az úton.

Fotó: Instagram

Ennek érdekében pedig egy amerikai egyetemen tanul, ahol sejtszinten ismerkedik testünk biokémiai folyamataival.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai