Létrehozva: 2021.03.10.

„Végtelenül felháborít!” – kiakadt Rózsa György azokra, akik nem hordanak maszkot

Rózsa György kemény kritikát fogalmazott meg azokkal szemben, akik nem hordanak maszkot és nem adatják be maguknak az oltást.

Rózsa György végtelenül felháborítónak tartja, hogy ebben a nehéz, járványhelyzetben is vannak olyanok, akik fittyet hánynak a szabályokra, és maszk nélkül mászkálnak a boltokban, az utcán. A legendás tévés szerint az még inkább bosszantó, hogy vannak, akik az oltást sem hajlandóak beadatni maguknak, így veszélyeztetve saját magukat és a környezetüket.

Panaszlevelet írt

Tavaly szeptemberben is találkozott már hasonló helyzettel a műsorvezető. Az egyik budapesti drogériában az eladók és a vásárlók sem használtak maszkot, ő pedig hangot adott a véleményének.

„A három fiatalból ketten felhúzták a maszkot miután szóltam nekik, de ahogy elfordultam, már ugyanúgy nem volt rajtuk. Az eladók erre csak annyit mondtak, hogy ők a vezetőségi döntést követik, ami nem más, minthogy csak ajánlhatják a védőfelszerelés használatát. Ráadásul ők sem hordják egész nap, hiszen 12 órát nem bírnak ki benne. Ezek után úgy éreztem, muszáj levelet írnom a cégvezetőségnek” – mondta korábban lapunknak Rózsa.

Ostobának tartja az oltástagadókat

„Végtelenül felháborít ez a dolog! Nem értem azt, hogy egy nép, ebben a kérdésben hogy lehet ilyen ostoba. Nyilván nem mindenkire vonatkozik ez, mert hallottam, hogy lassan hárommillióan jelentkeztek az oltásra, de hol van a másik hétmillió ember?! Nem hisznek el semmit a világhírű kutatóknak, akik mind azt mondják, hogy csak egyetlen védelem van a vírus ellen: ha beoltatja magát valaki. Okosabbnak hiszik magukat ezeknél az embereknél?!” – fakadt ki a Mokka adásában a legendás tévés, aki egyébként a mai napon megkapja a várva várt oltását is.

„Végre beadják nekem is az oltást, amit már nagyon vártam!” - mondta el Rózsa.

Fontos a maszkhasználat!

A műsorvezető folyamatosan hangsúlyozza, hogy mennyire fontos, hogy hordjuk a maszkot.

„Nem értem, miért ennyire felelőtlenek az emberek?! Én például naponta elsétálok a várba, de tíz emberből, ha négy hord maszkot, talán akkor is sokat mondtam... A világ legnagyobb elméi, kutatói és szakemberei naponta hangsúlyozzák, hogy az oltás mellett a legfontosabb, hogy hordjuk azt a fránya maszkot! És akkor vannak, akik ezt megkérdőjelezik... Nem csak a saját, de mások életével is szórakozik az ilyen...” – mondta a Ripost-nak Rózsa.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bizarr jelenettel folytatódik a TV2 sikerműsora

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai