Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.06.09.

Rubint Réka: Lassan vissza kell vennem a tempóból

Rubint Réka sportteljesítménye gyakorlatilag a hihetetlen kategóriát súrolja, hiszen aligha akad nála többet és keményebben edző híresség idehaza. Persze az ő ereje is véges...

Rubint Réka túlzás nélkül korunk szuper nője hiszen hetente legalább 4-5 alkalommal edz, emellett több alkalommal órát tart, illetve rendszeresen szervezi az alakreform táborokat, amelyeken szintén nem pihen. És persze arról sem feledkezhetünk meg, hogy háromgyermekes családanyaként otthon is helyt kell állnia.

Fotó: LifeTV

A fitneszlady 42 éves és még ma is huszonéveseket megszégyenítő módon bírja a tempót. Ugyanakkor tisztában van vele, hogy előbb, bár inkább utóbb vissza kell majd fognia magát, hiszen ezt a terhelést képtelenség az idők végezetéig „büntetlenül” megúszni. Rubint Réka erről is beszélt szerda reggel a LifeTV Ébredj velünk! című műsorában.

„Lassan el kell gondolkodnom azon, hogy kicsit visszább vegyek a tempóból, mert néha azért érzem, hogy üzen a testem. Legutóbb az egyik órám közben gondolta úgy vádlim, hogy neki most egy kicsit elég”- mondta a stúdióban Rubint Réka, aki azt is elárulta, hogy neki is van edzője, akihez hetente több alkalommal is eljár, számára ugyanis az órák mellett ez jelenti a feltöltődési lehetőséget.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője