Létrehozva: 2021.09.21.

Hiába az intő jelek, soha nem adja fel a TV2 versenyzője

Akad egy hölgy a TV2 háza táján, aki a fejébe vette, hogy minden módon a képernyőre kerül, ahogy arra csak lehetőség nyílik. Ha kell, énekel, ha kell játszik, most pedig főz.

Szerző Buster

Minden korábbi évadnál különlegesebbnek ígérkezik a Séfek Séfe harmadik évada, ami már a válogató adásokból is jól látszik. Idén ugyanis extrémnél is extrémebb karakterek rohanták meg a TV2 konyháját, hogy bizonyítsák főzőtudományukat.

Fotó: TV2

A kedd esti adás egyik különleges csemegéjének ígérkezik Vrantsek Alíz Éva, aki ismerősnek tűnhet a TV2 hűséges nézői számára, hiszen szerencsét próbált már a Bezár a bazár című vetélkedőben is, de csak miután megmutatta „tehetségét” a Sztárban Sztár leszek! színpadán, ahonnan a mesterek eltanácsolták. Miután nyeremény nélkül távozott Majkától és Tillától, ígéretet tett arra, hogy benevez a csatorna gasztroreality-jébe is és be is váltotta a szavát.

Fotó: TV2

Éva nem kicsit exhibicionista, ráadásul igazi dumagép, vagyis főzés közben be nem állt a szája. Sőt időnként dalra fakadt és táncra is perdült. Mivel sokáig élt külföldön, a beszéde is igen különös, hiszen mondandóját gyakran fűszerezi angol szavakkal.

Hogy mire elég az elszántság és a lendület, az kiderül kedd este a TV2 képernyőjén.

Szerző Buster

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

metropol.hu

A Házasság első látásra sztárja vallomást tett

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. február 29.: grátisz ez a nap

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai