Létrehozva: 2020.03.12.

Exkluzív részletek, ilyen Gelencsér Timi egy napja – fotók

Gelencsér Timi az ideje nagy részét munkával tölti, amióta kiutazott az Exatlon Hungary forgatására, ám ennek ellenére is figyel arra, hogy a megszokott napirendjén ne kelljen változtatnia.

Hetvennyolcadik napját tölti Dominikán Gelencsér Tímea, aki az Exatlon Hungary első évadában még a Bajnokok csapatát erősítette, most viszont a műsor riportereként tért vissza a képernyőre. Timi az új szerepében is gyorsan közönségkedvenc lett, százezrek követik nyomon a mindennapjait a közösségi oldalain. A legtöbben arra kíváncsiak, hogyan telik a riporter egy napja, ezt pedig most el is árulta a Ripost-nak.

Mogyorókrém és banán – Néha egy kis nasi is belefér a műsorvezető étrendjébe, a plusz kalóriákat ugyanis lefutja (Fotó: Gelencsér Timi / TV2)

„Az, hogy mikor kelek, mindig attól függ, hogy éppen milyen napszakra esik a forgatás. Ha reggeli forgatás van, akkor 6 óra körül felkelek, 7 és 8 óra között futok, aztán 9-ig elkészülök, és 10-től mehet is a munka. Az édeset nem kívánom reggel, így sósat szoktam enni, például tojást, puffasztott rizst, avokádót” – kezdte a Ripost-nak Timi, aki nagy figyelmet fordít a mozgásra, ezért általában futással indítja a reggelt. A szépséges riporter ráadásul jóval korábban kel a kelleténél, nem szeret kapkodni, inkább több időt szán a készülődésre.

„A ruhákat stylistok állították össze nekem előre, a kiegészítőket viszont mindig én választom ki. Például a fülbevalót, hajdíszt és nyakláncot. A sminkemet is mindig magamnak készítem, nem szeretem, ha más sminkel. Otthon persze van pár bevált sminkes, akikkel szívesen dolgozom együtt, de itt inkább magamra hagyatkozom. Az asszisztens lány viszont segít a hajam elkészítésében” – árulta el Timi, aki arra is ügyel, hogy legyen ideje felkészülni az aktuális történésekre, még akkor is, ha elhúzódik a forgatás. A riporter elárulta, bizony fárasztó tud lenni egy ilyen nap, hiszen folyamatos odafigyelést igényel a munkája, de ennek ellenére is imádja, amit csinál. Timi egyébként a szabadnapjain sem pihen, szebbnél szebb tájakat fedez fel a kollégáival.

A kevés szabadidőt is igyekszik tartalmasan eltölteni (Fotó: Gelencsér Timi / TV2)

„Ha van egy-egy szabad napunk, akkor mindig csapatostul felkerekedünk, és próbáljuk felfedezni Dominikát. Voltunk már Saonán, Punta Canan, illetve sok más helyszín is tervben van. Szeretnénk majmokat simogatni, delfinekkel úszni, hajókázni, de majd meglátjuk, hogy mi fér bele, mert túl sok szabadidőnk nincs” – nyilatkozta lapunknak az egykori szépségkirálynő, akitől azt is megtudtuk, hogyan zárja na apját. A reggelihez hasonlóan a vacsoránál is figyel arra, mit eszik, és igyekszik kipihenni magát, hogy újult erővel vághasson neki a következő napnak.

„Vacsoránál próbálom kerülni a szénhidrátot, salátát, húsokat, hüvelyeseket eszem általában, vagy összedobok otthon egy fehérje shake-et, vagy egy tonhal salátát, ha már későn végzünk. Ilyenkor is kicsit átgondolom a napi történéseket, de többnyire inkább kipihenem a napi fáradalmakat” – jelentette ki Timi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ütközés után ellenfele motorjával akart továbbmenni a megzavarodott versenyző - videó

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

metropol.hu

„Lenyűgöző látni” – Magyar válogatott focistáról áradozott ellenfélként a Bundesliga-edző

hirtv.hu

Szanyi Tibor: Hosszasan tudnék arról beszélni, hogy Magyar Pétert ki és miért „csinálta” fel + videó

life.hu

Nem a férjéhez fordul Katalin a nehéz időkben: másik férfi a legnagyobb támogatója

mandiner.hu

Giorgia Meloni: Ami Brüsszelben történik, az megdöbbenéssel tölt el bennünket

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 17.: a Halak döntést hoz, az Ikrek tisztáz egy félreértést

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Elszabadult a pokol egy utasokkal teli budapesti buszon, azonnal rendőrt hívtak

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor

SHOWBIZ

Hatalmas bejelentést tett L. L. Junior és kedvese