Létrehozva: 2020.01.16.

A börtönben látogatja az édesapját az Exatlon Kihívója

A szobafestőként dolgozó Adu László Dánielnek nehéz gyermekkora volt, szülők nélkül kellett felnőnie. Bár az ő élete azóta egyenesbe jött, családja több tagja is börtönbe került.

Adu László Dániel nehéz körülmények között nőtt fel, a szülei lemondtak róla egy hónapos korában, és csecsemőotthonba adták, ráadásul elszakították az öt testvéreitől is. Az évek alatt több intézetet is megjárt, később aztán nevelőszülőkhöz került, de ők sem bántak vele jól, így 18 éves koráig gyermekotthonban nevelkedett.

Adu családja azóta teljesen új életet kezdett. Édesanyját nem rég ismerte meg, de hamar kiderült, hogy ő már lezárta a múltat. Egy másik férfi mellett találta meg a boldogságot, akivel közösen nevelik a férfi gyermekeit, ezért nem is tartják egymással a kapcsolatot. A Kihívó az egyik bátyjával beszél csak rendszeresen, illetve édesapjával, aki börtönben ül.

Fotó: Exatlon Hungary / TV2

„A szüleimmel nem nagyon tartom a kapcsolatot, édesapámhoz azért néha bejárok a börtönbe beszélőre, de ez is ritkán van, egyszer-kétszer. Havonta egyszer van beszélő, és nem mindig tudok én menni. A húgomnak van egy élettársa, vele él, megvan a külön élete, az egyik bátyámmal tartom rendszeresebben a kapcsolatot, szorosabban” – árulta el a Ripost-nak a Kihívó. Mint kiderült, Adu édesapja visszaeső bűnöző, 26 éve járja a börtönöket, ráadásul a legnagyobb bátyja is rácsok mögött van. A múltban a sportolót sem kerülték el kétes ügyek, mégis úgy érzi, hogy a gyermekotthonnak köszönheti, hogy megmentette a bűnöző élettől.

„Én azt hiszem, hogy a gyermekotthonnak hálás lehetek azért, hogy megvédett a rossztól. Természetesen velem is fordult elő rossz dolog, én is csináltam hülyeséget, de abban biztos vagyok, hogy a gyermekotthon mentett meg a bűnöző élettől. És az is biztos, hogy erősebb személyiség lettem így, ilyen múlttal” - fogalmazott a Kihívó, aki magában már lezárta a múltat. Most csak a jelenre koncentrál, hiszen nem rég született meg a kisfia, akiért bármit megtenne. Elsősorban ezért jelentkezett az Exatlon versenyébe.

Ha kíváncsi vagy a részletekre, akkor keresd a Ripost napilap csütörtöki számát az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell