Létrehozva: 2015.05.01.

A kereskedelmi tévé tette ismertté Gubík Ágit

Gubík Ági kevesebb, mint fél év alatt lett egy ország és a szakma kedvence is, ugyanis kiosztották a Televíziós Újságírók díját és a színésznõ nyert.

Gubík Ági olyan nagy neveket utasított maga mögé, mint Molnár Piroska és Csákányi Eszter, hiszen a legjobb sorozatszínész kategória női győztese ő lett. A színésznő tavaly óta állandó szereplője az RTL Klubon futó legnépszerűbb napi sorozatnak, a Barátok köztnek.  

Beütött a siker

Kalamár Tamás a Barátok közt akkori producere, miután jó érzékkel kiválasztotta a színésznőt Áginak, Berényi Ágnes figurája hozta meg az igazi sikert. A szakma is felfigyelt a tehetségére és elismerték alakítását, így ha a Hacktionnel nem is, de a Barátok közttel már nyert a színésznő. Ági emellett filmekben és számos színházi darabban is megmutatta tehetségét a magyar és a szlovák közönségnek egyaránt.

Nem hitte, hogy nyerhet

A díjátadón Ági az esélytelenek nyugalmával üldögélt, ezért nagyon meglepte, és egyben meghatotta a szakmai zsűri döntése, amely különféle szak- és hírmédiumok munkatársaiból állt. A szappanoperában alakított konzervatív karakterét meghazudtoló szexi miniszoknyában köszönte meg a díjat.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

mindmegette.hu

Marhapörkölt német módra - készítsd el barna sörrel, isteni lesz a végeredmény!

magyarnemzet.hu

Ma már nem kavarja fel a horrorsérülés Lovrencsics Gergőt, aki családjával végleg letelepedett Splitben – interjú

life.hu

Még 2024-ben beigazolódhat Baba Vanga dermesztő jóslata

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor