Létrehozva: 2015.11.13.

A Király Viktort kiejtő Gwen Stefani lett a magyarok legnagyobb ellensége

Örülhet a No Doubt énekesnõje, hogy nem jutnak el hozzá a magyar médiában megjelent cikkek és a közösségi oldalakon megtalálható kommentek, miután hazaküldte a The Voice-ból Király Viktort.

Nehéz lenne megmondani, hogy mikor utáltak ennyire valakit teljes összefogásban a magyarok, mint most Gwen Stefanit. Az énekesnő fejét a legtöbben karóra húzva hordoznák körbe az országban, amiért nem vitte tovább magával Király Viktort a The Voice-ban. Pedig igazából semmi rosszat nem tett a magyar fiú ellen. Sőt!

A tömeg szemében a No Doubt frontasszonya egy gonosz idióta, aki nem ért a szakmájához. Hiszen egy Viktortól sokkal gyengébb és tehetségtelenebb énekesnek dobott mentőövet a szerda éjszaka eredményhirdetéskor. Amivel keresztbe is vágta Király minden esélyét a világhírnévhez. Ez a gondolatsor viszont óriási tévedés! Ugyanis pont azzal kedvezett Viktornak, hogy elengedte a kezét.

Ahogy azt Gwen a műsor után elmondta a magyar versenyzőjének is, Viktor már egy kiforrott, tökéletesen felépített előadó. Neki tanítani nem lehet már semmit. Ebben pedig igaza is van. Egyedül arra a szakmai tapasztalatra volt szüksége, amit a The Voice-ban eltöltött néhány hét alatt magába szívott. Belelátott abba, hogy miként dolgoznak az igazi világsztárok és a háttérstábjuk.

De az is kijelenthető, hogy Viktoron csak rontottak volna, ha továbbjut. A tehetségkutatók ugyanis nem sokban különböznek a valóságshow-któl. A csatornák karaktereket építenek fel, akiket remekül el tudnak adni a nézőknek. Ennek jegyében pedig biztos, hogy változtattak volna Király énekstílusán és a külsején is. Ami nagy hiba lett volna, hiszen ő már megtalálta magát minden téren, és működik is, amit kialakított. A végső győzelem pedig végleg elkaszálhatta volna. Akkor ugyanis nem olyan albumot készítene, amit a sajátjának érez, hanem olyat, ami a producereknek tetszik. Egy olyan énekestől viszont nincs rosszabb, mint aki nem hozzá illő dalokat próbál megszerettetni a közönséggel.

Viktor a kiesése után több helyen is elmondta, hogy ő a célját elérte. Õ nem nyerni ment. Hanem azért, hogy az emberek megismerjék Amerikában is. Ami sikerült, hiszen több mint 10 millióan nézték hétről-hétre a színpadon. A rajongói száma megsokszorozódott, és rengeteg lekötött amerikai koncertje van. Nem magyar közösségeknek, hanem amerikaiaknak. Vagyis a szekerének csak apró lökés kellett, amit meg is kapott, és most már egyre jobban száguld a célja felé. Amit nem egy pénzéhes gépezet eszközeként fog elérni, hanem a saját erejéből és tehetségével.

Szóval, aki Stefanit szeretné ekézni, az gondolja át a dolgot, és inkább adjon neki gondolatban egy pacsit. Úgyis rugdossa őt eleget az élet mostanság.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Templom előtt felállított kereszttel és művérrel provokált Budapesten egy vegán csoport húsvét alkalmából

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Elüldözi Németországból az idegengyűlölet a szakképzett külföldi munkásokat

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell