Létrehozva: 2021.10.12.

Andrei Mangra elárulta: Ilyen körülmények között él most Gabriela Spanic

Fenekestül felfordult a venezuelai színésznő élete, aki a Dancing with the Stars első szériájában Andrei Mangrával ropta.

Gabriela Spanic egy évvel ezelőtt az előkelő második helyet csípte meg a TV2-n látható Dancing with the Stars első szériájában. Annak ellenére lett ezüstérmes, hogy a verseny során hétről hétre komoly nehézségekkel kellett megküzdenie, imádott édesanyját is elvesztette és nem lehetett ott vele az utolsó pillanatokban.

A Dancing with the Stars döntője (Fotó: Keller Mátyás / Ripost)

Profi táncpartnere, Andrei Mangra szerencsére végig mellette állt, támogatta, talán ennek is tudható be ez a szép eredmény. Olyannyira jóba lettek, hogy a finálé után Andrei követte is Gaby-t a napfényes Mexikóba, majd hazatért.

Andrei idén új partnernőt kapott Tóth Andi személyében, és vitathatatlan, hogy ők ketten nagyon egymásra találtak, az első két adást meg is nyerték a zsűri pontjai alapján, és már első pillantásra is teljes köztük az összhang.

Fotó: Markovics Gábor / Ripost

Épp ezért, amikor a múlt szombati élő show után beszélgettünk egy jót Andrei-jel, felmerült bennünk a kérdés, vajon a színésznő követi-e egykori partnere szereplését. Kiderült, bár nagyon szívesen tenné, erre most nincs lehetősége.

„Gaby jelenleg egy beköltözős valóságshow-ban szerepel, egész pontosan a mexikói Big Brotherben, ezért sajnos nem látja, mit művelünk Andival a parketten. Tudjátok, milyen körülmények között van most, be van zárva egy házba, ahol nyilván nincs TV2” – nevetett Andrei, majd hozzátette, néhány hónapja azért beszélt a színésznővel.

„Nyár elején lehetett, hogy beszéltünk, miután kiderült, hogy indul a Dancing with the Stars második szériája. Azt mondta, hogy nagyon szorít nekem és Andinak. Remélem, visszanézi majd a videóinkat” – mondta a Ripost-nak Mangra.

Fotó: Markovics Gábor / Ripost

A profi táncos azt is elárulta, egyáltalán nem ütötte szíven, hogy múlt szombaton nem ők kerültek a zsűrilista első helyére. Szerinte a legfontosabb, hogy imádnak együtt táncolni Andival, és szombatról szombatra feszegethetik a határaikat és kiléphetnek a komfortzónáikból.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így záratták be a konferenciát, ahol Orbán Viktor is felszólalna

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

magyarnemzet.hu

Kiszállt a brüsszeli rendőrség a NatCon-ra: végzésük van arról, hogy le kell zárni a rendezvényt + videó

metropol.hu

Kész rejtély: elloptak egy Boeing repülőt, nyomtalanul eltűnt a gép és a két tolvaj is

mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor

SHOWBIZ

Hatalmas bejelentést tett L. L. Junior és kedvese