Létrehozva: 2019.09.12.

Lánybúcsún dolgozott Növényi Norbert és Bárdosi Sándor

A műsorvezetők ezúttal matrózként bizonyítottak, ám arra nem számítottak, hogy egy lánybúcsún találják magukat.

Rég volt ilyen hölgykoszorúban része Bárdosi Sándornak és Növényi Norbertnek, akik mit sem sejtettek lánybúcsús munkájukról akkor, amikor útnak indultak a Balatonhoz. Növényi Norbert még a fiát is magával vitte a hajóra, ahol kiderült, komoly hölgysereget várnak.

Fotó: Sláger TV

„Kicsit meglepődtem, amikor kiderült, hogy egy lánybúcsúval hajózunk ki. Viccelődve mondtam is Nándinak, hogy majd megbeszéljük, ebből mit osztunk meg otthon” – árulta el a A helyettesítőkben Növényi, aki hamar feltalálta magát a fedélzeten. Csakúgy, mint Bárdosi Sándor, aki, bár nagyon koncentrált az elvégzendő feladatokra, a hölgyek jelenléte kissé feszélyezte.

„Házas emberként, túl a negyvenen, ajándék egy ilyen munka. Persze, mi Norbival inkább a kapitány utasításaira koncentráltunk, de szerettük volna, hogy a hölgyek is jól érezzék magukat. Norbi szervírozta az italt, Nándika bekente a hölgyeket naptejjel, én pedig a vitorlát kezeltem a kapitány utasításai szerint. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt király nap. Kicsit nosztalgiáztam, milyenek is voltak a húszas éveim. Kockás volt a hasam és odavoltak értem a nők. Legalábbis álmaimban így láttam magam akkor” – viccelődött Bárdosi, aki Növényi Norberttel és a lánybúcsús hölgyekkel együtt a közös táncolást sem hagyta ki, melyet 18:55-től a Sláger TV-n láthatnak a nézők.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Elutasították Ilaria Salis kérelmét, marad a magyar börtönben

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

Íme Jamie Oliver angol húsvéti zsömléje - ezt ki kell próbálnod idén!

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell