Létrehozva: 2019.03.01.

Bejelentette a csatorna, hamarosan véget ér a népszerű magyar sorozat

Színház, intrika, szerelem, álmok, sikerek, csalódások - utolsó évadához ért az MTVA és a Megafilm Service közös produkciója a Csak színház és más semmi címû sorozat.

A negyedik és egyben befejező évadot március 2-tól nyolc héten keresztül szombat esténként 19.30-tól láthatják a nézők a Duna Televízió műsorán.

A Komédiás Színház élete ugyanolyan pezsgő, mint ahogy azt az előző évadokban megszokhattuk, sőt Dénes (Szervét Tibor) úgy dönt, hogy felújítják az épületet, ami új színt hoz a színház életébe.

„A társulat legfontosabb eseménye a felújítás, és az erre szánt összeg, hogy mi van ezzel a pénzzel. E körül sok minden gomolyog. Dénes karaktere is változott az első évad óta – mintha színesebb, mélyebb lenne a szerep, sokkal több arcát tudja megmutatni az alak, egyre nagyobb örömöt okoz játszani”- mesélte Szervét Tibor.

A már jól ismert szereplők mellett, fiatalok is feltűnnek az új évadban, mint például Ember Márk egy fiatal popsztár, Kozma Alex szerepében, akit felkérnek a készülő Napfény hotel főszerepére, illetve két hasonlóan tehetséges színésznő verseng az állandó szerződésért Tóth Eszter (Rebeka) és Réti Nóra (Tina) személyében.

 A színház csapata bővül egy lelkes dramaturggal is, Kingával, akit Mentes Júlia alakít.

„Örülök, hogy Kinga szerepét kaptam. Izgalmas és titokzatos ez a karakter. A legtöbb kihívást Kinga és Petra (Szávai Viktória) kapcsolatának alakulása jelentette. A nézők nem fognak csalódni az új évadban. Az élet úgy hozta, hogy a Thália Színházat felújították és új helyszínen kellett forgatni, egy művelődési házban, ami nem színházi tér és ez a történet szempontjából is adott új konfliktuslehetőségeket, meg vicces helyzeteket. A stáb is nagyon jó volt, hamar befogadtak, barátokat is szereztem. Nem is gondoltam, hogy egy csapatot ennyire meg lehet szeretni, az utolsó forgatási nap igazán megható volt” – árulta el Mentes Júlia.

További érdekességek a sorozat Facebook oldalán, valamint a mediaklikk.hu/csakszinhazesmassemmi oldalon található, ahol online visszanézhetőek A Csak színház és más semmi előző évadai.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor

SHOWBIZ

Hatalmas bejelentést tett L. L. Junior és kedvese