Létrehozva: 2021.02.22.

Kiderült, mihez kezdett a műsor után az Exatlon Hungary tavalyi győztese

Böjte Dave Az Exatlonról szakszerűen című műsorban mesélte el, mi lett vele azután, hogy megnyerte az Exatlon második évadát.

Böjte Dave tavaly emelhette magasba az Exatlon Hungary serlegét, ugyanis a hónapokon át tartó küzdelemben ő vívta ki magának a legjobb férfi versenyzőnek járó elismerést. A serleg mellé 15 millió forint is járt, és hírnév is, amit Dave a mai napig nehezen szokott meg.

„Zajlik az élet. Az Exatlon után pár hónapra visszamentem dolgozni a pékségbe. Ott kellett hagyjam. Most szállítói munkát végzek. Tisztítószereket szoktunk kivinni. Ez a munkám, és nagyon szeretem. Imádok vezetni, és sok emberrel találkozhatok” – fogalmazott Böjte Dave.

Rajonganak érte a nők

Az Exatlon után szinte csak úgy tapadtak a nők a Kihívóra. Dave sejtette, hogy a tévés szereplése után felkelti majd a lányok figyelmét, de arra nem számított, hogy ennyien fogják megkeresni.

„Az a helyzet, hogy a lányok ledarálnak. Nem vagyok egy nagy csajozógép, ráadásul a hírnévhez egy nagyobb összeg is járt a győzelem után. Így azért nehezebb csajozni. Sok normális lánnyal dumálgattam, de jelenleg nem a párkeresés a prioritás az életemben” – árulta el.

Nem herdálta el a 15 millió forintos nyereményét

Böjte Dave egyelőre még egy fillért sem költött el a fődíjból. Az összeget berakta a bankba, és szeretne belőle egy lakást venni.

„A nyeremény összegét beraktam bankba. Az elmúlt időszakban rengeteg lakást néztem meg, de nem egyszerű megtalálni az álomotthont” - mondta Dave, aki úgy érzi, teljesen megváltoztatta őt az Exatlon.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szörnyű tragédia lett a strandolásból, felszippantotta a medencecső a 8 éves kislányt

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Húsvét közeledtével virágba borul az Adria Királynője Horvátországban

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell