Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.12.05.

Borzasztó kínok között teltek a tévés utolsó órái: halála előtt még üzent

A kórteremből még üzent a rajongóknak a tévésztár.

Jerry Demara mexikói énekes, tévésztár keserves kínok között halt bele a koronavírus komplikációiba, miután saját maga próbálta kezelni betegséget.

A 42 éves Grammy-díj jelölt azután került kórházba, hogy beadott magának három kétes eredetű vitamininjekciót. A készítménytől azonban annyira rosszul lett, hogy elviselhetetlen fájdalmak jelentkeztek nála, végül pedig mentőt kellett hozzá hívni.

„Kórházba kerültem , mert elkövettek egy súlyos hibát. Három napon keresztül vitamint injekcióztam a fenekembe. Az utolsó beadását követően hat órával egy 10-es skálán 12-es erősségű fájdalmak jelentkeztek nálam” – árulta el rajongóinak utolsó élő videójában, melyet már a kórteremben készített.

Demara két nappal később életét veszítette, halálát a hivatalos jelentés szerint a koronavírus súlyos szövődménye okozta. Az nem derült ki, hogy a tévésztár hol vásárolta a kétes eredetű vitaminkészítményt – írta a Bors.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

magyarnemzet.hu

Kovács István nullás osztályzata, a BL-beli teljesítményéért is kapott már büntetést

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor