Létrehozva: 2020.01.10.

Családok jelentkezését is várják a Passió 2020 produkciójába

Európa legnagyobb passiójátékát rendezik meg áprilisban Budapesten!

Európa legnagyobb passiójátékát rendezik meg áprilisban a Papp László Sportarénában! Az előadások alkalmával az Aréna küzdőtere színpadtérré alakul, ahol Jézus életének utolsó napjait, óráit adják elő, egy 70 perces passiójátékban. A szervezők két előadást terveznek, amelyhez 2020 önkéntest várnak, hogy szereplőként részt vegyenek a produkcióban. Eddig több család, és iskolás csoport is jelezte már a részvételi szándékát, de a jelentkezésre egészen február 26-ig hagytak időt a szervezők.

Fotó: Sulyok László / Ripost

„Családokat szeretnénk megszólítani, hiszen családokért dolgozik a gazdasági társaság is. Ez az esemény, ahová önkéntes szereplők jelentkezését várjuk adta az egyik okot, hogy mi is a rendezvény mögé álljunk. Illetve kiemelten szeretnénk megjeleníteni a magyar társadalomban az önkéntesség fontosságát is” – fogalmazott Dr. Grundtner Marcell a Családbarát Ország Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell