Létrehozva: 2020.01.18.

Csalódott az Exatlon kiesője, ezt mondta a társairól

Krizsa Timi úgy érzi, akadtak a Kihívók között olyanok, akik nem viselkedtek vele őszintén.

Újabb párbajhoz érkezett az Exatlon Hungary, és ezúttal is a Kihívók kerültek abba a helyzetbe, hogy két versenyzőjüknek kellett megküzdenie a bennmaradásért. Mivel a héten a legrosszabb statisztikával rendelkező játékos Cservenák Alexandra volt, így ő automatikusan a kiesés szélére került, ellenfelét pedig ismét a kékek legjobbja, Dorci nevezte meg.

A fiatal lány választása Krizsa Timire esett, akinek ezzel meg is pecsételte sorsát, hiszen a párbajban alulmaradt Alexával szemben.

Fotó: Exatlon Hungary / TV2

„Valamiért éreztem, hogy Dorci engem fog választani Alexa párbaj ellenfelének. Számomra ez egy hatalmas törés volt, megrendült a bizalmam abban, hogy vajon visszavárnak-e a csapattársaim, ez a kétség pedig rányomta a bélyegét a teljesítményemre” – kezdte a Ripost-nak Timi. A személyi edző ennek ellenére nem keseredett el, hiszen úgy érzi, mindent megtett a győzelemért. Egy valami azonban még mindig bántja.

„Nagyon érzelmes nő vagyok, de szerintem ezt a nézők is észrevették. Úgy gondolom, ebben a pár hétben én mindenkihez pozitívan álltam, és most, hogy visszanéztem adásokat, egy kicsit elszomorodtam. Vannak ugyanis olyanok a csapatban, akik a szemembe mosolyogtak, de a hátam mögött nem mondtak túl szépeket” – árulta el Timi, majd hozzátette: nem neheztel emiatt senkire, sőt, ugyanúgy fogja buzdítani a kékeket otthonról is, mint a pálya széléről, azonban szüksége lesz egy kis időre, hogy ezt lezárja magában.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Nagy tavaszi horoszkóp 2024: szerelem, pénz, szerencse

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell