Létrehozva: 2018.12.21.

Dagad a botrány, így bánt zenésztársaival Curtis

Egyelõre nincs magyarázat ezekre az esetekre... Curtis viszont, úgy tûnik, többeknek is csalódást okozott.

Mint azt megírtuk, Curtis cserben hagyta csaknem háromszáz állami gondozásban, illetve fogyatékkal élő rajongóját, aki Nyírbátorban és Nyírbogáton várta izgatottan, majd egyre csalódottabban. Mint kiderült, pályatársaival sem bánik különbül a rapper.Idén január 12-én Ganxsta Zolee és a Kartel a Barba Negra nevű klubban lépett fel. A KO című koncertre Zolee-ék meghívták Curtist is, akinek egyetlen számot kellett előadnia a színpadon - írja a Bors.

"Telt házas buli volt, Curtis megjelent a megbeszélt időpontban, a koncert előtt. Curtis megkapta előre a gázsiját, az öltözőben várt a színpadra lépésre. Amikor ő következett, felkonferálták, de nem érkezett meg a színpadra. A fiúk lementek megnézni, mi van vele, és a hűlt helyét találták. Szó nélkül hazahúzott a buliról. Ilyet még soha nem ta­pasztaltam"  – mondta a lapnak egy neve elhallgatását kérő technikus, aki a helyszínen dolgozott.

Az is kiderült, hogy Curtis is közreműködött a The Biebers új dalában, a Minden este című nó­tában, amelyhez klipet is forgattak. Vagyis csak forgattak volna… Puskás Petiéknek a harmadik alkalomra sikerült Curtist a forgatás helyszínére könyörögniük. Az első két megbeszélt időpontban és helyszínen ugyanis a zenész egyszerűen nem jelent meg.

Curtist is megkereste a lap, hátha magyarázattal szolgál ezekre az esetekre, de lapzártáig nem reagált a megkeresésre.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Ezek a legjobb húsvéti családi programok

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell