Létrehozva: 2020.09.11.

Egyre több koncertet mondanak le, ez a véleménye Szandinak

A koronavírus-járvány miatt kevesebb rendezvényt tartanak meg.

A koronavírus-járvány második hulláma már hazánkat is elérte, egyre magasabb a fertőzöttek száma, ezért az emberek is jóval óvatosabbak. Szandi szerint is az egészség a legfontosabb, és bár szomorú, hogy lemondják a koncertjeit, nem panaszkodik.

Fotó: Ripost

Az énekesnő legutóbbi, hajdúszoboszlói buliját is a járvány miatt halasztották el. Ám ez még nem minden, Szandi előreláthatóng csupán 4-5 fellépést tud megtartani novemberig, így a bevételei nagy százalékától ismét elesik.

„Sajnos a vírus miatt több fellépést is lemondtak. Szomorúak vagyunk, de a legfontosabb az egészség és a biztonság. Vigyáznunk kell magunkra és egymásra” – fogalmazott Szandi, aki ennek ellenére sem pihen. Edzeni jár és a zenekarával is folyamatosan próbál.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell