Létrehozva: 2022.01.18.

„Feltettem mindent egy lapra” – őszinte vallomást tett az Exatlon sztárja

Az Exatlon All Star harmadik játékhetén sem maradunk izgalmak nélkül. Rögtön az első versenynapon óriási harcot láthattak a nézők.

Úgy tűnik, a pénteki párbaj ismét óriási löketet adott a Bajnokoknak, ugyanis sikerült győzelmet aratniuk a hétfői villajátékon, így tovább élvezhetik a ház nyújtotta kényelmeket.

A legjobban nem más, mint a párbajról visszatérő Rákóczi Reni teljesített, aki talán ezzel a győzelemmel visszatalált régi önmagához is.

Fotó: TV2

„Egy csapattagot elveszíteni sosem jó. Úgy érzem, a csapatban mindig nagyobb lesz az erő és a céltudatosság egy-egy ilyen veszteség után, hiszen szeretnénk elkerülni a jövőbeni vereséget. Az én győzelmem az nem feltétlenül Szandi távozásához köthető, én közben folyamatosan vívom önmagammal a saját kis harcaimat, mindig nyerni akarok, de sajnos ez kevesebbszer sikerül, mint 2019-ben, de folyamatosan azon vagyok, hogy jobb legyek” – kezdte lapunknak Reni, akire kifejezetten jó hatással volt, hogy párbajozni kényszerült. Úgy tűnik, sikerült megtalálnia a motivációját.

„A párbajon feltettem mindent egy lapra, hiszen az volt a tét, hogy maradok vagy megyek. Tudom, hogy ez veszélyes játék, de úgy érzem, hogy ott sikerült végül mindent teljesen elengednem, és sok erőt adott, hogy győzni tudtam. A sportkarrierem során sokszor szembesültem hasonló szituációval, mindig nehéz egy ilyet meglépni, de jelentős eredményt hozhat. Alapvetően inkább abban hiszek, hogy lépésenként kell a céljainkat elérni, és az oda vezető út hosszú.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas véget ért Rafael Nadal visszatérése

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

ripost.hu

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

hirtv.hu

Politico a brüsszeli eseményekről: Nevetséges öngól

origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

travelo.hu

Ebben a veszprémi községben állítják fel a világ legnagyobb kopjafáját

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor

SHOWBIZ

Hatalmas bejelentést tett L. L. Junior és kedvese