Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.05.16.

Exatlon Hungary: A döntő előtt búcsúzott a Bajnokok versenyzője

A pénteki párbajban Orbán Olivér és Tóth Dávid mérte össze az erejét.

A pénteki versenynap is rengeteg izgalmat tartogatott, ugyanis erőre kaptak a Kihívók, és sikerült behúzniuk a végjátékot. Így a Bajnokok kerültek nehéz helyzetbe, két játékosuknak párbajozni kellett. Tóth Dávid biztos párbajozóként került a kiesés szélére, mivel ő rendelkezett a leggyengébb statisztikával, ellenfele pedig automatikusan Orbán Olivér lett, mivel Zozo a Bajnokok legerősebb férfi játékosaként a döntősök közé jutott.

Dávidnak ezúttal is sikerült behúznia a győzelmet, Olivérnek pedig búcsúznia kellett az Exatlontól, és a legjobb férfiversenyzőnek járó 15 millió forintos fődíjtól is.

Fotó: Exatlon Hungary / TV2

„Olykor „ellazáztam” a játékot, nem koncentráltam eléggé egy-egy ügyességi feladatra, de nagyon élveztem, hogy itt lehetek. Jól éreztem magam az Exatlonban, bár rossz volt megélni a párbajt Dáviddal, és utolsó fiúként távozni az egyéni megmérettetéseket megelőzően, közel a döntőhöz. Szerettem volna a döntőbe jutni, de Dávid jobban teljesített, megérdemelte” - kezdte a Ripost-nak Olivér, aki szerint egyértelműen Bajnok győzelem várható majd a döntőben női és férfi fronton is.

„A Kihívók nagyon elszántak, de nem kérdés, hogy Bajnok győzelem lesz. Fiúk közül Zozonak szurkolok, de Dávidnak is nagyon örülnék, a lányok közül pedig Gabit mondanám esélyesnek” – árulta el a Bajnok.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor