Létrehozva: 2020.04.04.

Exatlon Hungary: Elképesztő, amit a magyar csapat tett

Vérre menő harcot vívtak a magyarok a törökökkel a Nemzetek Kupája döntőjében.

A magyar csapat bebizonyította, hogy méltó helyük van az Exatlon versenyében, ugyanis a Nemzetek Kupájában mindenkit maguk mögé utasítottak. A görögöknek, a dominikaiaknak és a törököknek sem sikerült legyőzniük a mieinket a négynapos versenyben, annak ellenére sem, hogy a pénteki szuperdöntőben a törökök még egy esélyt kaptak erre. Nemzeti csapatunk magabiztos győzelmet aratott, 10:6-ra verte meg őket a döntőben.

Fotó: Exatlon Hungary / TV2

„Nagyon jó megélni ezt a győzelmet, hiszen négy napból négyet sikerült behúznunk. Izgalmas volt a döntő, mivel a törökök is felkötötték a gatyájukat, de végül elég szép fölénnyel sikerült nyernünk” - mondta lapunknak Adu. A kemény verseny után a Bajnokok és a Kihívók együtt ünnepelhették meg a győzelmüket egy közös vacsorán. Besenyei Bogi szerint ez volt a tökéletes befejezése a napnak.

„Nagyon örültem a közös vacsorának, nem volt még ilyen, és egy remek alkalom volt a közös ünneplésre” - jelentette ki a Kihívó.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Emlékszel még a Két pasi meg egy kicsi gyereksztárjára? Sokkoló fotók láttak napvilágot róla

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja