Létrehozva: 2020.05.08.

Exatlon Hungary: Meglepő kijelentést tett a Dominikán ragadt Kihívó

Deres Ádám több mint három hónapja van távol a családjától.

A koronavírus-járvány terjedése miatt egyelőre nem tudnak hazatérni szeretteikhez azok a versenyzők, akiknek már búcsúzniuk kellett az Exatlontól. Deres Ádám próbál pozitívan állni a kialakult helyzethez, azonban saját bevallása szerint nincs könnyű dolga. Az egykori Kihívó úgy érzi, hogy a játék és az otthoni élete között ragadt.

Fotó: Exatlon Hungary / TV2

„A világban kialakult helyzet miatt minden megváltozott. A versenyből való távozás után, egy, az előzőektől eltérő lét várt rám, amit újra fel kellett építeni, újabb életet kellett elfogadni, kialakítani. Ugyanis, mint már tudjátok, egyelőre még nem tudunk hazamenni. Versenyezni sajnos már nem versenyezhetek, de még haza sem mehetek. A játék és az otthoni életem között ragadtam” – kezdte bejegyzésében Ádám, aki már alig várja, hogy visszatérjen Magyarországra

„Tudom, rengeteg minden megváltozott otthon, mialatt mi itt küzdöttünk Exatlon pályáin. Magyarországra majd hirtelen megérkezni, azzal a rengeteg infóval, élménnyel, itteni rutinnal, picit másabb emberként, igencsak furcsa lesz – fogalmazott az egykori Kihívó.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mindenki Orbán Viktor után rohant az Európai Parlamentben

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

metropol.hu

Iszonyú pusztítás történt a Deák téren, lehangoló a látvány

magyarnemzet.hu

A renitens Kárpátalja – menekülés Zelenszkij földi poklából

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor

SHOWBIZ

Hatalmas bejelentést tett L. L. Junior és kedvese