Létrehozva: 2020.04.20.

Exatlon Hungary: Mutatjuk, hogyan telnek a Dominikán ragadt kiesők mindennapjai

Cservenák Alexandra, Csibi Gergő és Deres Ádám a járványhelyzet miatt nem jöhet haza.

Eddig három kiesett játékos kénytelen Dominikán maradni, ugyanis a koronavírus-járvány miatt nem tudnak hazautazni a családjukhoz. Természetesen az Exatlon stábja gondoskodik a versenyzőkről, ameddig nem hagyhatják el az országot. Mutatjuk, hogy telnek most Cservenák Alexa, Csibi Gergő és Deres Ádám mindennapjai.

Fotó: tv2

Cservenák Alexandra volt az első kieső, aki nem jöhetett haza

A Kihívó március végén búcsúzott az Exatlontól. Ekkor már érvényben volt a dominikai kormány rendelete, miszerint március 16-tól harminc napra korlátozták a ki- és beutazásokat. Bár a határozat lejárt, a versenyzők a helyzetre való tekintettel nem jöhetnek haza.

Igyekszem pozitívan hozzáállni a helyzethez. A stáb vigyáz rám, egy gyönyörű helyen vagyok, élvezem a napsütést, futok és edzek, valamint pihenek. A kiesésem után nagyon jó érzés volt beszélni a családommal, elmondták, hogy nagyon büszkék rám” – mondta kiesését követően Alexa, aki szabadidejében igyekszik megismerni a csodálatos környezetet, ahol jelenleg él. Természetesen a szállást nem hagyhatja el, a többi társához hasonlóan

Csibi Gergő feltalálja magát a karanténban

A Bajnokok egykori játékosa is határozatlan időre Dominikán ragadt, ám úgy tűnik, gyorsan feltalálta magát ebben a különös helyzetben. Gergő leginkább edzéssel foglalja le magát.

„Próbálok minden nap edzeni és elterelni a gondolataimat. Természetesen hiányzik a családom, de tudom, hogy minden rendben van velük, és ez a lényeg” - mondta lapunknak a Bajnok.

Deres Ádám pár napja búcsúzott

A Kihívók játékosa a pénteki adásban esett ki a versenyből. Bevallása szerint azóta a családjával és a barátaival beszélte át az elmúlt két hónapot, de a rajongóiról sem feledkezett meg. Amíg kint van Dominikán, több videóval is készül nekik.

„Sokan azt gondolhatják, hogy a kieséssel nagyon szomorú lettem, és részben szomorú is vagyok, de nagyon hálás vagyok azért, hogy az Exatlon részese lehettem, és ezekkel az élményekkel gazdagodtam. A verseny ezen szakaszában szerintem nem szégyen kiesni. Az biztos, hogy sokkal nagyobbra fogom majd értékelni az otthoni dolgokat. Nagyon hiányzik a családom, a barátaim és a csapatom. Várom, hogy hazamehessek hozzájuk!”

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

ripost.hu

Így romantikázott férjével Palvin Barbi — Fotó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor