Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.06.22.

Fájdalmas döntést hozott Lagzi Lajcsi: 21 év után itt a vége

A trombitás szerint az emberek sajnos egyre megbízhatatlanabbak. Ezért kellett így döntenie.

Galambos Lajos, azaz Lagzi Lajcsi átértékelte az életét, miután május végén rosszul lett saját bírósági tárgyalásán és kórházba került. Hosszasan morfondírozott, míg végül úgy döntött: 21 év után örökre otthagyja a Dáridót.

"Nagyon egyszerű ennek az oka. Amikor május végén, a maratoni tárgyalásomon összeestem, és mentővel vittek a Szent János Kórházba, akkor sok mindent átértékeltem, górcső alá vettem. Eldöntöttem, hogy rendezem a soraimat, és megszabadulok minden stresszforrástól, amitől lehetséges. Az egyik ilyen a Dáridó, amelynek ugyan nagyon sokat köszönhetek, hisz ez a műsor alapozta meg a hírnevemet, de mostanra jobbnak látom, ha elbúcsúzom tőle. Legalábbis ami a producerkedést illeti. Eleget idegeskedtem, stresszeltem az életem során azon, hogy a fellépő eljön-e a műsorba, beszámítható állapotban van-e, azt adja-e elő, amit megbeszéltünk és úgy, ahogy azt a közönség elvárja tőle. Már csak önmagamért szeretnék felelősséget vállalni, mert elegem van a megbízhatatlan, link emberekből"

- mondta a Borsnak a trombitás, akinek neve az elmúlt 21 év alatt összeforrt a lakodalmas műsorral. Ám ennek már vége.

Az, hogy ki lép a gyengélkedő Lajcsi helyére, egyelőre talány.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

hirtv.hu

Szergej Lavrov: átadtuk Izraelnek, hogy Irán nem akar eszkalációt

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Egészen őszig zárva tart az ország egyik legmagasabb pontján fekvő turistaház

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor